Zene: Harry Styles - Falling
~ Matilda James ~
A bemutató ahogy azt gondoltam is, remekül sikerült. Jó volt látni hogy Nigel munkája és áldozata amit részben értem is hozott az most kamatozik. Számtalan befektető látott fantáziát az ügynökségünk munkájában így nyugodtan kijelenthetjük hogy még nagyon sokáig a piacon maradunk és hogy a munkánkat továbbra is úgy végezhetjük ahogy szeretnénk. - Gratulálok. - hallom meg ismét a számomra már jól ismert, még is részben rettegett hangot. Az after partin vagyunk és én a bárpultnál állok, míg immár Rafael mellettem mosolyog rám. - Köszönöm. - biccentek felé. - Remélem nem bánod hogy magam is befektettem az üzletbe. - közelebb lép hozzám miközben int a csaposnak és italt rendel magának. - Meghívhatlak valamire? - kérdezi ismét nekem szentelve a figyelmét. - Nem mondom hogy repesek az örömtől de befeketetőkre mindig szükség van. - vonom meg a vállam. - És köszönöm, de nem kérek semmit. - utasítom végül vissza. - Nem akarlak zaklatni hidd el. - ismét beszélni kezd. - Csak ahogy ma megláttalak felrémlett bennem minden régi közös szép emlék. - teszi hozzá halkan. - Szép emlék? - horkanok fel. - Melyik szép emlékre gondolsz? Amikor hazudtál nekem vagy amikor kezet emeltél rám? - vádlón pillantok rá. Tudom hogy eltelt három év, de az érzéseimet tekintve minden pillanat amit vele töltöttem, jó és rossz egyaránt élénken él még bennem. - Sajnálom azt az estét. Elveszítettem a fejem, soha nem bántottalak volna. - a szemei megbánást tükröznek, hiszem hogy komolyan és őszintén beszél, most még sem tudok megkönnyebbülni, hiszen eltelt három év és ami történt azon már változtatni nem tudunk. - Nem számít már. Rég volt. - vonom meg a vállam. - Megértettem hogy elhagytál és amikor felkeresett az ügyvéded a kész válási papírokkal, nem haboztam. Tudtam hogy az nap este amikor bántottalak örökre elveszítettelek, ezért alá írtam. De ne hidd hogy könnyű volt. - mesélni kezd és én figyelem őt, ahogy ajkai a szavakat formálják, az arcát ahogy érzelmek villanak fel rajta és a tekintetét amiben valami megmagyarázhatatlan űr csillog. - Nekem sem volt könnyű. - vallom be. - Elvégre én szerettelek. - teszem hozzá. - Múlt idő. - suttogja majd az italába kortyol. - Határozottan az. - bólogatok. - Tovább léptem. - jegyzem meg. Nem akarom hogy azt gondolja hogy még hatással van rám, még ha így is van. Furcsa belegondolni hogy még mindig a rabja vagyok valamilyen szinten. Ebből is látszik mennyire ostoba voltam és hogy akkor amikor összejöttem vele, egy életre neki adtam magam, most pedig három év elteltével sem tudok szabadulni tőle. - Örülök hogy boldog vagy és sikeres abban amit csinálsz. - őszinteség csend a hangjából ami meglep. - Nehéz volt lábra állni de sikerült. Nigelnek köszönhetek mindent. - kezembe veszem a pohár vizemet is belekortyolok. - Ment volna egyedül is. - javít ki, de ő nem tudja hogy mennyire hátrányos helyzetben voltam, tekintve hogy a gyerekünkel voltam várandós. - Tilda. - Maggie hangja zökkent ki és ahogy hátra pillantok egy másodpercre ledermedek. A nővérem tart felénk kezében a fiammal. - Látom a nővéred időközben anya lett. - Rafael figyeli a felénk közeledőket. - Öhm, igen. - felelek csupán ennyit, bízva abban hogy Rafael ebben a hitben is marad. - Ralphy már álmos, haza viszem. Rendben? - Maggie teszi fel nekem a kérdést amikor közelebb ér és megáll mellettem. A fiam a vállára borulva laposakat pislog és egyik ujja a szájában pihen. - Persze. Remélem jól éreztétek magatokat. - próbálom magam tartani a szerepemhez miszerint én csak a nagynénje vagyok a kicsinek. - Gratulálok a fiadhoz. - Rafael először szól a nővéremhez aki furcsálva néz először rám majd Rafaelre és szinte látom az arcán amikor eléri a felismerés. - Rafael. Milyen kellemetlen meglepetés. - Maggie megvetően néz a mellettem álló férfire. - Szóval Ralphy a neve? - Rafael mintha észre sem vette volna a nővérem ellenszenvét tovább próbál vele csevegni. - Ja. Ralphy a fiam és most haza viszem. - Maggie szerencsére nem szólja el magát sőt belép a szerepbe majd figyelmeztető pillantást vet rám és elfordul. Már éppen szólalnék meg hogy lerázzam Rafaelt amikor a fiam hangja csendül fel. - Anyát akarom. - sír éles hangon amire én és Rafael is felé kapjuk a tekintetünket. - Itt vagyok picim. - Maggie csititja de siekrtelenül. - Anya. - a fiam felém kapálózik és tudom hogy lebuktam. - Anya. - sír továbbra is engem követelve. Magamon érzem Rafael tekintetét ahogy mozdulok és átveszem a nővéremtől a kisfiam. - Itt van anya, semmi baj. - dajkálom és ő a kis fejét a vállamra hajtva lassan megnyugszik és végül el is alszik. - Anya? - Rafael döbbenten lép felém. - Ralphy az én fiam. - mondom ki végül az igazat, felesleges lenne tovább próbálkozni a hazugságaimmal. - És ki az apja? - Rafael döbbenten áll még mindig egy helyben.
- Szerinted még is ki te seggfej? - Maggie kikerüli Rafaelt és elmegy, tudom hogy azért teszi hogy ne nehezítsen még ennél is jobban a helyzeten. - Az én fiam? - Rafael szinte felkiált. - Igen. - bólintok de nem tudok a szemébe nézni. Oly sokáig haragudtam rá amiért hazdott nekem és majdnem egy évig úgy éltem mellette hogy végig átvert, miközben én most azzal kell hogy szembesüljek, rosszabb vagyok mint ő. Szégyenlem magam amiért három éve titkolom előle a fiúnk létezését, mert bár a kapcsolatunk csúnya véget ért, nem lett volna jogom elszakítani őket egymástól. A fiamnak is joga lett volna ismerni az apját. Ahogy rádöbbenek mennyire aljas húzás volt ez részemről könnyek gyűlnek a szememben. - Sajnálom. - pillantásom ismét Rafaelre vezetem aki csak elszörnyedve figyel engem. - Menj a pokolba a sajnálatoddal. - dühösen néz a szemembe, talán még gyűlölet is átfut az arcán amit irántam érez ebben a pillanatban, meg van bántva és fáj neki. Az érzelmek tisztán leolvashatóak az arcáról. Jogos a felháborodása és én kész vagyok csendben elfogadni és befogadni a haragot amit érez irántam. - A rohadt életbe. - a pultra csapja az italos poharát majd még egy pillantást vet rám és a karomban békésen alvó fiúnkra aztán nem szól többet csak elsétál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése