Három évvel később...
~ Matilda James ~
Nem is tudom hol kezdjem életem történetének folytatását azok után hogy életem legnagyobb fájdalmát éltem át...Három év telt el azóta hogy elhagytam Palermót és vele együtt Rafaelt is. Ez idő alatt pedig nagyon sok minden történt velem. Miután Nigel és én megegyeztünk abban hogy segít nekem visszakerülni a modell szakmába kiderült hogy terhes vagyok. Újabb csapásként ért, főleg mert az általam egyszerre szeretett és egyben gyűlölt férfi, Rafael a gyermekem apja. Még sem fordult meg a fejemben egy pillanatra sem hogy lemondok róla. Kész voltam egyedül vállalni a feladatot hogy életet adjak egy gyermeknek és felneveljem őt úgy ahogy kell, ahogy megérdemli. Eleinte tanácstalan voltam azt illetően hogy Rafael tudtára kellene e hoznom hogy apa lesz, de aztán rá kellett jönnöm hogy mindenkinek az lesz a legjobb ha Rafael előtt titok marad az hogy apa lesz. Maggie ügyvédje elintézte a házasságunk felbontását így nekem azóta sem kellett Rafaelel találkoznom, ennek köszönhetően pedig azóta sem tud a fiúnkról. Természetesen a terhességem véglegesen lezárta a modell karrierem, bár az alakomat visszanyertem a szülés után, a korom miatt már esélyem sem volt labdába rúgni a nálam jóval fiatalabb kezdő lányok mellett. De még ennek ellenére sincs okom panaszkodni, mert huszonnyolc évesen egy sikeres modell ügynökség rész tulajdonosa vagyok. Amikor Nigel megtudta hogy várandós vagyok minden erejét abba fektette hogy segítsen nekem. Kitalálta hát hogy mi ketten alapítsunk egy saját ügynökséget, az ő általa felfedezett modellek hűségüket tanusítva vele tartottak így jelenleg mi vagyunk az egyik legkeresettebb ügynökség, valamint saját divat márkánk is van már ami ma kerül bemutatásra a nagy nyilvánosság előtt. Egy szó mint száz, nincs okom panaszra. Sikeres vagyok a munkámban, van egy csodálatos kisfiam és a családom mindenben támogat. Az egyetlen ami hiányos az a szerelmi életem, Rafael óta nem volt senkim, egyrészt félek új kapcsolatba kezdeni, másrészt pedig hiba lenne részemről úgy együtt lenni valakivel hogy a szívem örökre Rafaelhez húz még ha soha nem is leszünk már egy pár. Az iránta érzett szerelmem nem múlt el, amit tovább fokoz az is hogy van egy fiúnk akiben minden nap őt látom. - Gyere már Tilda. Gyűlnek a vendégek, tíz perc múlva bemutató. - Nigel vidáman ront be az öltözőbe. - Kész vagyok már. - nevetek fel. - Annyira izgulok. - Nigel megfogja a kezem és maga után húz. - Nincs mitől tartanod. Minden rendben lesz. - bíztatom, hiszen a ruhák amik ma bemutatásra kerülnek nagy részben Nigel tervei alapján készültek. - Rengeteg befektető lesz itt. Képviselteti magát számos Olasz és Francia üzletember is. - meséli miközben elfoglaljuk a helyünket a kifutó melletti nézőtér első sorában. - Nyugi már. - szólok rá finoman. - Jól van. - mosolyodik el végül én pedig végig nézek a tömegen ami körül veszi a kifutót. Ez a sok ember csak azért van itt hogy lássák a munkánk gyümölcsét, én pedig büszkébb nem is lehetnék magunkra. A tudat pedig megnyugtat hogy itt van a családom és a fiam is az egyik hátsó sorban. Ők adnak nekem erőt. - Kezdődik. - Nigel súgja a fülembe miközben megszorítja a kezem és érzem rajta hogy valóban nagyon izgul, én azonban teljesen biztos vagyok abban hogy nagy sikere lesz ma és neki hála ma este számtalan befektetővel gazdagodunk. A műsor elkezdődik, a fények felvillannak a zene szól és a lányok egymást váltják a kifutón, próbálok rájuk koncentrállni, de a műsor közben furcsa érzés kerít hatalmába. Először nem értem miért érzem magam ennyire feszültnek aztán megpillantok egy ismerős arcot velem szemben a kifutó másik oldalán a lehetséges befektetők között. A sötét szempár azonnal rabul ejt és nem enged, csak nézzük egymást és az én szívem máris a torkomban dobog. - Itt van. - fordulok hirtelen Nigel felé. - Ki? - értetlenül pillant rám, de nem akarom elrontani az estét hiszen ez most róla szól ezért csak megcsóválom a fejem. - Kimegyek levegőzni. - felállok és a lehető legkissebb figyelem felkeltéssel vonulok ki a bemutatóról. Ahogy kiérek az aulába meg sem állok az udvarig. A hatalmas kertben sötét van már az estének köszönhetően és csupán néhány égő biztosít némi fényt.
Az agyam zakatol a szívem hevesen ver és nem tudom felfogni hogy Rafael itt van. Három éve nem láttam még is ugyan olyan erős hatással van rám mint régen. - Tilda. - hallom meg a nevem és megborzongok ahogy elér a tudatomig hogy ő szólított meg. Ketten vagyunk csupán az udvaron s talán ez az oka annak is hogy nem merek megfordulni. - Mit keresel itt? - kérdezem még mindig háttal állva neki. - Nem tudtam hogy itt leszel. - mondja halkan. - Nézd el nekem hogy ezt nem hiszem el, tekintve hogy az én bemutatómon vagyunk. - fordulok végre vele szembe. Semmit nem változott, ugyan olyan sármos és átkozottul vonzó. - Csak az ügynökség neve szerepelt a meghívón, az nem hogy kié a cég. - védi meg az igazát. - Meghívó? - értetlenül meredek rá. - Sok üzletbe fektettem már az évek alatt így én is kapok meghívót minden ilyen rendezvénytől. - vonja meg a vállát és hinnem kell neki. Látom rajta hogy őt is meglepi az itt létem. - Értem. - bólintok jelezve hogy hiszek neki. - Hogy vagy? - szomorú mosoly jelenik meg az arcán. - Jól. És te? - kérdezek vissza, nem akarok vele beszélgetni túlságosan nehéz, már az is hogy itt áll előttem. - Én is. - bólint. - Ennek örülök. - nézek rá próbálva nem mutatni semmi érzelmet. - Vissza kell mennem. - kerülöm ki végül, jobbnak látom ha nem húzom az időt. - Tilda. - szól utánam mielőtt visszaérhetnék az épületbe. - Tessék? - pillantok rá ismét. - Jó volt újra látni. - mosolyog rám ahogy régen. - Bárcsak én is ezt mondhatnám. - jegyzem meg majd választ nem várva hátat fordítok neki és visszamegyek a bemutatóra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése