35. Rész: I won't take it lying down

Zene: Céline Dion - Lying Down

~ Matilda James ~

Miután ma délelőtt találkoztam Maggivel úgy érzem nincs mitől félnem. Amíg nem tértek vissza az emlékeim Rafael volt az egyetlen akihez kötődtem és azt hittem hogy csak ő van nekem ezen a világon. Talán pont ezért is voltam féltékeny Giannara, féltem hogy ha elveszi tőlem Rafaelt akkor én egyedül maradok és nem lesz senkim. Ha tudtam volna hogy New Yorkban vár az egész családom, a szüleim, a nővérem és én még is itt ezen a helyen az Isten háta mögött szenvedek nap mint nap Rafael tettei miatt. Még most sem tudom elhinni hogy hazugságok sokasága árán még feleségül is vett. Az a csalódottság, fájdalom, düh és elveszettség amit most érzek az egyszerűen leírhatatlan és még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám. Magam sem tudom hogyan leszek képes mindezt feldolgozni anélkül hogy bele őrülnék, mind a mellett hogy én hülye még ezek után is szeretem őt. A délelőtt kifárasztott érzelmileg és fizikailag is, így amikor haza értem és a hálószobában eldőltem az ágyon, el is aludtam. Nem tudom pontosan hogy mennyi ideig aludtam, de Rafael hangjára ébredek.

- Hé bébi? - suttog és közben végig simít egyik kezével az arcomon. - Hm? - álmosan pillantok fel rá, de kell pár másodperc mire teljesen magamhoz térek. - Jól aludtál? - kérdezi mosolyogva. Annyira aranyos és kedves tud lenni, bárcsak mindig ilyen lett volna a kapcsolatunk alatt. - Igen, de mennyi az idő? - ülök fel lassan az ágyon. - Délután öt óra múlt. - kapom meg a választ. - Akkor ezek szerint nem keveset aludtam. - jegyzem meg egy ásítással majd ledobom magamról a takarót és felállok. - Te mit csináltál ma? - kérdezem kíváncsian. - Az ügyvédemmel egyeztettem a Giannaval közös üzleteinket illetően ahogy ígértem neked. - feleli miközben figyeli ahogy én a szekrényhez sétálok. - És Gianna már tudja? - kérdezősködök tovább. - Valószínüleg igen. De nem beszéltem vele ha ez érdekel. - jegyzi meg és tudom hogy ezúttal őszinte velem. - És te? Egész nap aludtál? - nevet fel vidáman. - Ami azt illeti nem. - csóválom a fejem és szembe fordulok vele, úgy érzem itt az ideje hogy beszéljek vele. - A nővéremmel volt találkozóm. - teszem hozzá halkan, de tudom hogy így is érti, az arcáról lefagy a mosoly és a szemein látom ahogy forognak a gondolatai. Annyira ismerem már. Perceken belül vagy dühös lesz vagy megpróbálja menteni magát. Mert ő ilyen. - Kivel? - kérdez vissza értetlenül, még most is képes megjátszani magát. - Maggievel. - ejtem ki a nővérem nevét. - Bébi, tudod hogy neked nincs családod. - közelebb lép hozzám, de én hátrálok eg lépést és úgy nézek a szemeibe. - Ez most komoly Rafael? Még most sem vagy képes őszinte lenni? - kérdezem csalódottan. Azért ennél többet néztem ki belőle. - Őszinte vagyok. - vonja meg a vállát. - Nem! - kiáltok fel már ingerülten, gyűlölöm hogy hazudik megállás nélkül. - Kurvára nem vagy őszinte. - közlöm vele a tényt. Azt akarom hogy vegye végre észre magát és valljon be mindent, aztán magyarázatot követelek azt illetően hogy miért tette azt amit. - Ne emeld meg a hangod ha velem beszélsz. - szól rám erélyesen, már ő sem olyan higgadt mint az előbb. - Azt csinálok amit akarok, neked pedig nincs jogod felháborodni. Kilenc hónapja átversz. Tegnap minden emlékem visszatért és tudom hogy van családom, szüleim és testvérem. Mindenre emlékszem Rafael. Mindenre. - kiáltom az utolsó szót, kicsit elragad a hév, de úgy érzem minden jogom meg van ahhoz hogy most kiadjam magamból azt a fájdalmat amit ő okozott nekem. - Tudtam hogy van valami. - sóhajt fel és elégedett tekintettel mered rám. - Kicsit sem szégyenled magad? - kérdezem minden reményemet elvesztve azt illetően hogy Rafael és én normálisan fogunk tudni beszélni. Ő nem az a tipusú férfi akivel egyáltalán lehet normálisan beszélni. Vagy vitatkozunk vagy szeretkezünk. Nincs arany középút. - Miért kellene? - gúnyosan mosolyog. - Miért csinálod ezt? - sírok fel már az energiáim végét feszegetve. - Miért nem tudsz beszélni hozzám? Miért nem tudsz szeretni? - vonom kérdőre már zokogva mert azt érzem hogy a hazugságainak az oka és annak hogy nem érez bűntudatot csak az lehet a magyarázata hogy nem szeret és soha nem is szeretett. - Tudod hogy szeretlek Tilda. - elkomorodik de a düh még ott csillog a szemeiben. - Akkor miért tetted ezt velem? - a hangom gyenge akárcsak én. - Mert azt akartam hogy csak az enyém legyél. Egyszer már elhagytál mert volt hová menned, azt gondoltam hogy ha nem tudsz a családodról akkor majd örökre velem maradsz. - vallja be végre a tettei okát. Más helyzetben talán hízelgő lenne amit mond, de most a történtek fényében, inkább elkeserítő és félelmetes. Úgy beszél mint egy megszálott. - Nem akartalak elveszíteni. - teszi hozzá hasonló hangnemben. - Hát Rafael, gratulálok, mert éppen az ellenkezőjét érted el. - bólogatok a szavaimat ezzel megerősítve. - Ezt hogy érted? - zavartan pillant rám. - Holnap visszamegyek New Yorkba a családomhoz. - közlöm vele a döntésem ami végleges. - Nem mehetsz el. A feleségem vagy. - ellenkezik azonnal és megindul felém. - Már nem sokáig. New Yorkban első dolgom lesz keresni egy ügyvédet. Nem akarok hozzád tartozni semmilyen módon. - a terveim komolyak és valóban ezt akarom. El akarok válni és el akarom felejteni mindazt a fájdalmat amit Rafael okozott nekem. - Ne mond ezt. - megfogja a kezem de én elrántom magam tőle. - Ez nem csak üres fenyegetőzés részemről. El akarok válni és emlékezni sem akarok rád. Majdnem tönkre tetted az egész életemet és bele sem merek gondolni hogy milyen élet várt volna rám melletted ha nem térnek vissza az emlékeim. - vágom a fejéhez minden sérelmemet. Látom rajta hogy a benne gyülemlő feszültséget átveszi a düh és az indulat. - Nem hagyom hogy elmenj. - fenyegetően ragadja meg a kezem. - De igen, hagyni fogod. - rángatom magam de nem tudok kiszabadulni. - Gyűlöllek amiért elszakítottál a családomtól. - egyenesen a szemébe mondom a kemény szavakat amik csak felkorbácsolják benne az indulatait és szinte robban benne a bomba. Egyik keze megragadja ezúttal a torkom és a falnak taszít. Fájdalmasan nyögök fel, amikor a kemény felületnek ütközök háttal. A gerincem mentén éles fájdalmat érzek, ahogyan a tarkómon is. A fogaim össze koccannak. Nehéz lélegzettel nézek fel Rafaelre, aki előttem áll, a tekintete ugyan olyan kegyetlen és fenyegető marad. Ahogy egyik kezével megragadja a nyakam, én már csak a torkomra fonódó ujjaira tudok figyelni. Kezemet a csuklójára szorítom és levegőért kapkodok. - Mi.. Mit csinálsz? - a hangom nagyon halk, csak reménykedni tudok abban, hogy hallja. - Rafael - nyöszörgöm. A szemei sötéten mutatkoznak meg, a szorítása kegyetlen, a lélegzete szapora. A csuklóján érzem a pulzusát, amely eszeveszett gyorsasággal száguld. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, megremegek és magamban fohászkodom, hogy az ujjai elgyengüljenek, és elengedjen.

És mintha bele látna a fejembe, a szorítása elgyengül és úgy néz rám mintha nem értené mi is történt az imént. - Tilda. - zavartan ejti ki a nevem, szinte nem is hallom annyira halk, a keze pedig elenged. Levegő után kapkodva csúszok végig a fal mentén egészen a padlózatig és úgy nézek fel rá. A sírást abba sem tudom hagyni és valami megmagyarázhatatlan dolgot érzek. Még soha nem emelt rám kezet, ez volt az első és esküszöm az utolsó is mert ezek után már biztosan nem bocsájtok meg neki. - Nem akartam. - meggyötörten térdel le mellém és felém nyúl hogy végig simítson az arcomon de én elhúzódom. Látom rajta hogy a tette őt még inkább elborzasztja. - Szeretlek, nem akartalak bántani. - szabadkozik tovább. Látom a szemeiben hogy őszinte, az előbb csak az indulatai vezérelték, nem tudott parancsolni magának, de ezt most akkor sem érzem mentségnek. - De megtetted. - egyenesen a szemeibe nézek, a tekintetemből pedig minden érzelmemet kiolvashatja. - Sajnálom. - megilletődve áll fel és nem is szól többet. Még egyszer le néz rám majd sietve távozik. Zaklatott és bűntudat emészti, egy pillanatra meg is sajnálom aztán észhez térítem magam hogy itt nem ő az áldozat, hanem én. Csak és kizárólag én. Még hallom ahogy az udvarról beszűrődik az autó hangja, így tudom hogy elment. Nekem pedig itt az alkalom hogy elmenjek. Azonnal felállok és ingatag léptekkel kezdek el csomagolni. Még az előtt repülőre akarok szállni hogy Rafael haza jönne. Nem akarom többet látni...Soha!...