34. Rész: Can't tell me there's no point in trying

Zene: Manchester Orchestra - The Silence

~ Matilda James ~

Reggel én ébredtem először amiért egyrészt hálás voltam a sorsnak mert Rafaelhez most egyáltalán nem volt kedvem, másrészt pedig nem is meglepő hogy korán keltem, hiszen az éjjel minden emlékem visszatért aminek hatására aludni is alig tudtam utána. Elmondhatatlanul dühös vagyok Rafaelre és azt hiszem a kapcsolatunk most ért el arra a szintre amikor már semmi nem segíthet. Azonban mielőtt bármit is mondanék Rafaelnek, beszélnem kell Maggievel. A tegnapi találkozásunk után úgy érzem nem csak én vagyok kiborulva hanem ő is hiszen borzalmas dolgokat vágtam a fejéhez. Hazugnak neveztem őt, a nővéremete aki egész életemben mellettem volt amikor szükségem volt rá és akkor is amikor nem. Az ágyból halk még is gyors mozdulatokkal mászok ki és azonnal a fürdőszobába megyek, aminek az ajtaját magamra is zárom. Nem akarom hogy Rafael meglepjen. Gyors zuhanyt veszek, bár szívem szerint órák hosszára a zuhanykabin rejtekébe bújnék. Semmi hangulatom nincs ahhoz, hogy szembe nézzek Rafaelelell. Nem biztos hogy nyugodt tudnék maradni, vagy éppen tartani tudnám magam azok után hogy tudom mi mindenben hazudott nekem és ezen hazugságok hatására mostanra már a felesége is vagyok. Bele sem merek gondolni hogy így éltem volna le vele az életem ha nem nyerem vissza az emlékeim. Szeretem őt, de amit tett mindent megkérdőjelez bennem vele kapcsolatban. Hogy lehetett ennyire aljas?! Önző és szemét?! Kérdések kavarognak a fejemben amikre egyenlőre tudom hogy választ nem kapok. Amint elkészülök, egy fehér törülközőt tekerek a testem köré, majd hajamat egy szoros kontyba kötöm. Fehérneműmet magamra veszem, s a fehér, finom anyagot kiterítem. Ahogy visszaérek a hálószobába, kellemes levegő simít végig alig elfedett bőrömön. Az erkélynek mind a két ajtószárnya ki van tárva, s a hófehér függöny ennek köszönhetően kecsesen mozog, míg a friss levegő átjárja a helyiséget. Az ágyra pillantok, amely már üres, rögtön tudom hogy Rafael van az erkélyen. - Te vagy az bébi? - hallom meg a hangját kintről és mire válaszolhatnék meg is pillantom őt ahogy megáll az erkélyajtóban. A tekintete azonnal végig szalad a testemen amit még mindig csak a fehérneműm fed. Nem érzem magam zavarban, viszont az iránta érzett dühöm arra ösztökél hogy magamra vegyem a széken pihenő selyem köntösöm és eltakarjam magam előle. - Baj van? - furcsálva nézi a gyors mozdulataimat miközben közelebb jön hozzám. - Nincs. Csak hűvös van. - hazudok és kikerülöm őt. - Ne viccelj már. Remek idő van. - nevet fel és be kell látnom hogy igaza van, már korán reggel meleg van. - Hát én fázok. - vállamat megvonva tartok ki a hazugságom mellett. - Bébi. - felsóhajt és ismét felém sétál, ezúttal azonban nem tudom kikerülni őt így könnyedén karolja át a derekam és húz magához. - Még mindig Gianna miatt vagy dühös? - kérdezi kedvesen. Az arca nyugodt, akár egy angyal. Bárcsak ne viselkedett volna úgy mintha ő maga lenne az ördög. Annyira szeretem őt hogy már fáj, azt viszont soha nem tudom neki megbocsájtani hogy félre vezetett és már kilenc hónapja próbál távol tartani a családomtól. - Nem érdekel az a ribanc. - vonom meg a vállam. Ezúttal tényleg nem is érdekel az a nő mert jelenleg ő a kisebb gondom. - Bébi. - Rafael mosolyog rám. - Ne hívj így. Utálom. - kirántom magam a karjai közül és a fürdőbe sétálok. - Eddig nem volt vele bajod. - követ engem és megáll az ajtóban miközben én már a tükör előtt állok és a mai sminkemet próbálom elkészíteni. - Most már van. - felelem könnyedén. - Látom hogy valami bajod van. Mond el. - kérlel még mindig türelmesen. - Mondtam már hogy nincs bajom. - emelem meg a hangom és egy komoly pillantást vetek rá, azt akarom hogy békén hagyjon, de természetesen nem érem el a célom. - Tilda. - megfeszül az álkapcsa majd megmozdul és mögém sétál. Látom a tükörben ahogy szorosan mögöttem megáll, csak egy alsó nadrág van rajta, felső testén az izmok szépen kirajzolódnak. De nem gyengülhetek el, nem csavarhatja el a fejem. Győzködöm magam. - Olyan feszült vagy, bébi. - ismét becéz miközben egyik keze lesimítja vállamról a könnyed selyem anyagot. - Engedd hogy kicsit ellazítsam a tested. - nedves csókot nyom a vállamra aminek hatására én lehunyom a szemem. A csábításhoz piszkosul ért és ezt most utálom, mert saját magammal kell harcolnom azért hogy ne engedjek neki. - Rafael. - sóhajtom a nevét. A köntösöm már a földön és már csak a fehérneműmben állok előtte még mindig neki háttal. - Engedd. - suttogja miközben finoman a mosdókagylónak nyom. Hátam a mellkasának feszül, ágyéka pedig a fenekemet érinti. - Most ezt nem akarom. - zihálom, mert tudom hogy bár az agyam valóban nem akarja, a testem nagyon is vágyik rá ahogy a szívem is. - A tested mást mond. - a nyakamat és a vállamat halmozza el csókokkal míg a kezei, érzékien simogatnak ahol csak ér. - Gyere bébi. - hirtelen szembe fordít magával és vad csókra hívja ajkaimat. Amikor visszacsókolom már tudom hogy ezt a csatát elveszítettem saját magam ellen. Kár lenne tagadni, nem tudok neki ellenállni. Az orromnál fogva vezetett, manipulált, hazudott és átvert, én még sem tudok neki ellenállni. - Rafael, kérlek. - teszek még egy gyenge próbálkozást, de pillanatokon belül megérzem magam alatt a mosdókagyló hideg anyagát ahogy ráemel és nem kell sokat várnom arra sem hogy Őt megérezzem magamban. - Imádom ezt az érzést. - suttogja érzékien, pontosan tudom mire céloz mert én is azt érzem amit ő. Vele szeretkezni felemelő és leírhatatlan. - Csókolj meg. - rántom magamhoz szenvedélyesen és ő teszi is amit kértem. Ezekben a percekben kizárok mindent ami aggaszt, csak élvezem hogy egybeforr a testünk...

A reggeli szenvedélyes szeretkezést követően, Rafael munkába ment, a bárba ahol egy ügyvéddel találkozik hogy a Giannaval közös üzleti ügyeit hivatalosan is lezárja. Legalább ebben az egy dologban tartja a szavát, bár azt hiszem már késő. Még ugyan nem hoztam meg a végleges döntésemet tekintve hogy szeretem őt, de érzem hogy ez így már nem fog működni. Nem tudom csak úgy túl tenni magam azon hogy kilenc hónapja hazudik nekem és eltitkolta a családom létezését. Nem bízok már benne és soha nem is lett volna szabad bíznom. - Jó napot! Maggie James még a hotelban van? - érdeklődök a recepciósnál, mert amint Rafael elment otthonról én úgy döntöttem hogy megkeresem a nővéremet. A legésszerűbb az volt hogy itt keresem először ahol tegnap találkoztunk. - Igen, hölgyem. - kapom meg a választ aminek most szívből örülök. - Megkaphatom a szobaszámot? - újabb kérdést teszek fel. - Azt sajnos nem lehet. A vendégeink védelme érdekében nem adhatunk ki információkat. - mosolyog a hölgy. - Akkor feltelefonálna neki hogy a húga keresi? - próbálkozok tovább. Valahogy el kell érnem a nővérem. - Máris hölgyem. - bólint és végre célt érek. Maggie hamar felveszi a telefont és a recepciós közli vele hogy itt lent várom. - Máris jön. - a recepciós ismét hozzám beszél. - Köszönöm. - hálálkodok majd a hotel előterében foglalok helyet az egyik fehér fotelban. Szerencsére nem kell sokat várnom, Maggie hamar feltűnik és azonnal észre is vesz. - Szia. - intek neki. - Tilda. - mosolyogva közelít felém. - Ezek szerint hiszel nekem? - kérdezi amikor már szemtől szemben állunk egymással. - Tegnap éjjel visszatértek az emlékeim. - vallom be az igazat. - Istenem! - boldogan sóhajt fel és átölel. - Annyira örülök. Hiányoztál. - már sír ahogy én is. Az újra találkozás ismét mély sebeket szakít fel bennem és benne is. Olyan sebeket amiket Rafael okozott. - Haza kell jönnöd. - elszakad tőlem és a szemembe néz. - Tudom. - bólogatok egyetértve a szavaival. Én is tudom hogy a történtek után nincs okom maradni. Rafael, bármennyire is szeretem, nem érdemli meg hogy több áldozatot hozzak érte. - De még nem most. - teszem hozzá. - Mi okod lenne még maradni? Már tudod hogy Rafael hazudott neked. - Maggie próbál meggyőzni, félt engem mint mindig. - Tudni akarom miért tette és hogy volt e benne bűntudat amikor minden nap a szemembe hazudott. - dühtől cseng a hangom. - Szeretem őt Maggie, de tudom hogy kettőnknek már nincs jövője. - a könnyeim megállíthatatlanul folynak végig az arcomon. Maggie az az ember aki előtt nem kell szégyellnem hogy gyenge vagyok. - Megértem húgi, de ne engedd hogy átverjen. - kéri lágy hangon és újra átölel. - Nem tud meggyőzni ne aggódj. Csak válaszokat akarok és haza megyek. De szeretném ha te még ma haza utaznál. Nem akarom hogy megtudja hogy itt vagy a városban. - nagy kérés ez az én aggódó nővérem felé, de hiszem hogy megérti ezt a kérésemet is. - Ahogy akarod. - nehezen de rábólint. - De vigyázz magadra. Tudom hogy felnőtt nő vagy és meg tudod oldani a dolgaid, de ha bármi van hívj és én visszajövök. - megnyugtat a támogatása és hálás is vagyok neki. - Úgy lesz ígérem. - mondom határozottan. Jó érzés itt állni vele szemben, tudva hogy a testvérem mindenben támogat és bármit megtenne értem. Csak remélni merem hogy tudja, hogy fordított helyzetben én ugyan azt tenném érte amit most ő értem...