21. Rész: I don't wanna let go

Zene: Chord Overstreet - Hold On

~ Matilda James ~

Reggel minden porcikám sajog, még sem lehet a mosolyt levakarni az arcomról. Az éjszaka Rafael és én újra egymásra találtunk, talán jobban is mint eddig valaha. Amikor elhagytam őt, azt hittem majd könnyedén túl teszem magam azon ami közöttünk történt, futó kalandként tekintettem a kapcsolatunkra és egészen tegnap estig ebben a hitben ringattam magam. De amikor újra megláttam őt és hatást gyakorolt rám, az eszem feladta a harcot és szabad utat engedett a szívemnek. Amikor tegnap este Rafael szerelemről beszélt már tudtam hogy mit kell tennem és hogy hol a helyem. Bár rövid ideje ismerem őt, nagyjából három hete, még is tudom hogy nekem vele kell lennem, mert szükségem van rá. Szeretem őt és nem tarthat vissza semmi attól hogy az övé legyek úgy ahogy kell, ahogy ő akarja. Sokszor dacoltam vele és nehezteltem rá amiért irányítani akart, de így visszagondolva, tudom hogy ostoba voltam. Hagynom kell hogy vezessen engem a közös utunkon, mert az az egyetlen mód arra hogy boldogok legyünk. - Nagyon elgondolkodtál szépségem. - Rafael hangja zökkent ki a gondolataimból miközben magához húz. Még az ágyamban fekszünk, amit persze nem bánok, mert szeretek vele lustálkodni. - Csak kettőnkön gondolkodtam. - bújok hozzá a takaró alatt. Izmos mellkasa a tenyerem alatt fel és le mozog ahogy levegőt vesz és én imádom ezt az érzést. - Pontosabban? - kérdezi kíváncsian, semmi sem kerülheti el a figyelmét. - Hiányoztál Rafael. - nézek egyenesen a szemeibe. Őszinte akarok lenni vele, még ha ezzel sebezhetővé is válok, de azt akarom hogy tudja mit érzek és hogy mennyire kötődök hozzá. - Te hagytál el. - emlékeztet ami keserű emlékeket idéz fel bennem. - Tudom. - suttogom alig hallhatón. Bűntudatom támad, főleg amikor az is eszembe jut hogy Marcoval kezdtem kapcsolatot. - Hé, baba. - ujját az állam alá csúsztatja és felemeli a fejem, így kényszerítve hogy a szemébe nézzek. - Engedjük el a múltat. Rendben? - sötét szemei csillognak ahogy rám néz, tudom hogy mennyire vágyik rám és ez örömöt okoz nekem. - Csak a tiéd vagyok. - szinte eskü részemről ahogy kiejtem a számon ezt a mondatot de komolyan is gondolom minden szavamat. - Igen, az vagy. Az enyém. - hirtelen mozdul és pillanatok alatt találom magam alatta. - És visszajössz velem Palermóba. - jelenti ki határozottan. - Veled megyek a világ végére is. - szinte megbabonázva nézem ajkait, vágyom a csókjára. - Mostantól engedelmes leszel. Ugye? - cirógat a takaró puha anyaga alatt, de a csókját nem kapom meg. - Igen. - bólintok. - Csak...egy hetet adj. A nővérem esküvőjén szeretnék még itt lenni. - teszem hozzá halkan, tartva a válaszától. - Rendben. - egyezik bele de inkább tűnik ez engedély adásnak a részéről, furcsa mód most még sem zavar hogy irányít, hogy uralkodik felettem. - Csókolj meg kérlek. - szinte könyörgök ahogy a vágyaim már kezdenek elhatalmasodni felettem. - Hová kéred a csókot? - pimasz vigyor jelenik meg az arcán, de mielőtt reagálhatnék a bejárati ajtó csapódása töri meg a pillanatunkat. - Ez biztos Maggie. - sóhajtok fel. - Megyek letusolok. - Rafael elhúzódik és felkel az ágyból. - Rendben, én megyek beszélek vele. - én magam is felkelek és a selyem köntösömbe bújok, Rafael pedig a szobámhoz tartozó fürdőbe vonul. Mire a nappaliba érek már hallom is a víz csobogását. - Maggie, szia. - mosolygok a nővéremre. - Szia húgi. - üdvözöl vidáman. - Ha jól hallom Marco még itt van. - kacsint rám vigyorogva, nyílván ő is hallja a tusoló hangját. - Hát...- nagyot nyelek, nem tudom hogyan kezdjem, ezért végül úgy döntök hogy nem kertelek. Nincs mit szégyelnem. - Nem Marco van itt. - vallom be őszintén. - Rafael? - vágja rá a nővérem azonnal, mély döbbenettel a hangjában. - Aha. - bólogatok. Maggie mindent tud, hiszen beavattam a kalandomat illetően minden apró részletbe. - Utánad jött? - kérdezi komoran. - Igen. Azt hiszem szeret. - szégyenlős mosoly jelenik meg az arcomon. - Azt hiszed? Tilda neked elment az eszed? - Maggie ezúttal dühösen néz rám, amit egy részem meg tud érteni, most még is érzékenyen érint. - Szeretem őt és vele akarok lenni. - jelentem ki határozottan. - És Marco? - kérdezi és tudom hogy megkedvelte őt, sajnálja és persze értem is aggódik. - Rendes srác, de nekem nem ő kell. - mondom komolyan. - Ezt előbb is eldönthetted volna, mielőtt még túl messzire mentetek. - Maggie hangjából árad a düh és a csalódottság. - Össze fogod törni a szívét. - teszi hozzá halkabban. - Nem szándékosan tettem, elhiheted. Azt hittem az lesz nekem a legjobb ha Marcoval vagyok, de mindig is Rafaelt szerettem. Őt akarom Maggie, belehalok ha nem lehetek vele. - kétségbeesetten vágyom rá hogy a nővérem megértse mit érzek. - Akkor miért hagytad ott Palermóban? - újabb kérdést tesz fel. - Mert tévedtem Maggie. - vonom meg a vállam. - Tévedni emberi dolog. - teszem hozzá már indulatosan. - Jogom van hibázni és tanulni belőle. Rafael egy seggfej tud lenni de akkor is ő az akit szeretek. Ha most rosszul is döntök és később megbánom, az az én dolgom. Érted? De ha meg sem próbálom vele akkor úgy érzem egész életemben bánni fogom. - jó érzés végre kimondani azt amit érzek minden kertelés nélkül. - Én ezt megértem Tilda, de mi lesz anyuékkal? Tegnap még Marco volt a párod most meg Rafael akiről megjegyzem nem is tudnak. - érzem hogy Maggie támogat csak aggódik mint mindig, bár ezúttal én is aggódok mert igaza van. Anya és apa ki fognak akadni ez egészen biztos. Főleg ha megtudják hogy Maggie esküvője után visszamegyek Palermoba hogy ott éljek Rafaelel. - El kell fogadniuk a döntésem. Az esküvőd után pedig vissza megyek Palermóba. - jelentem ki határozottan. - Oda költözöl? - Maggie a fejét csóválja. 

- Igen. Ez az egyetlen módja hogy Rafael mellett legyek. - adom meg a választ. - Félek hogy most követed el életed legnagyobb hibáját, de szeretlek Tilda. Tudd hogy bármit is hoz számodra a jövő, én mindig itt leszek neked. Hozzám mindig fordulhatsz ha baj van. - halkan beszél, érzem hogy csalódott és szomorú, még sem hazudtolja meg önmagát. Ő a nővérem, akire mindig számíthattam, ahogy most is. - Rendben. - bólintok és hálásan nézek a testvéremre. - Most megyek, meg kell emésztenem a hallottakat. - megragadja a kulcsait és távozik a lakásból. Bennem kavarognak még az érzelmek, de tudom hogy a családom kitart mellettem és ez megnyugtat. Ahogy magamra maradok a nappaliban, elindulok a fürdő felé ahonnan még mindig a víz csobogásának hangja szűrődik ki. Ledobom a köntösöm és belépek Rafael mellé a zuhany kabinba. Meglepi a jelenlétem de szinte azonnal át is ölel. - Minden rendben van? - kérdezi lágy hangon. - Rendben lesz. - felelem. - Tegnap este amikor kettőnkről beszéltél azt mondtad adjak fel mindent egy örökre szóló szerelemért. - folytatom a mondandóm miközben élvezem a meleg víz simogatását. - Igen. - bólint. - Ezek szerint szeretsz engem ugye? - kérdezem remegő hangon, a közelsége és a kérdésemre várt válaszának súlya izgatottá tesz. - Bébi, valóban kérdés ez még számodra? - mosolyodik el. - Téged akarlak a nap minden percében, azt akarom hogy hozzám tartozz, csak is hozzám. - szorosan simul hozzám. Lehunyom a szemem ahogy kezei végig vándorolnak egész testemen így érintve meztelen, vizes bőrömet. A testemben a vágy azonnal fellobban. - Szeretsz? - kérdezem ismét, bár már most elvette az eszem, akkor is hallani akarom a szájából ezt a szót. - Tilda. - nyögi a nevem és gyengéden a zuhany kabin csempézett falához taszít, mellkasa az enyémhez simul így rabul ejtve. - Őrülten szeretlek. - mondja ki végül ami elégedettséggel tölt el, de reagálni nem tudok mert a következő pillanatban kezei a fenekemre siklanak, könnyedén megemel, lábaim a dereka köré fonja és vadul, szenvedélyesen csókol...