20. Rész: You're all I need

Zene: Sia - Helium

~ Matilda James ~

- Szerinted szimpatikus voltam a szüleidnek? - Marco bizakodva néz le rám miközben átkarolja a derekam. Éppen a lakásom főbejárata előtt állunk az éjszaka sötétjében, a szüleimnél töltött vacsora után. - Ne viccelj, szerintem imádtak téged. - nevetek fel. A szüleim és Maggie is oda voltak Marcoért, amit persze nem csodálok tekintve hogy ő egy igazi úriember, figyelmes és udvarias. Ráadásul még apuval is megtalálta a közös hangot, ezek után pedig már kétségem sem fér hozzá hogy ő számomra az igazi. - Akkor jó mert jól éreztem magam a családoddal. - egyik kezét a hátamra simítja és lehajol hozzám. - Örülök. - mosolyogva hunyom le a szemeimet és fogadom a csókját amit viszonzok is. - Biztos nem jössz fel? Maggie nem jön haza ma éjjel. - reménykedve nézek a páromra. - Szívesen veled tölteném az éjszakát is, de holnap reggel be kell mennem a menedzserem irodájába. Holnap találkozunk ígérem. - lágyan cirógat amit a ma estére választott ruhámnak köszönhetően még intenzívebben érzek. A vörös selyem ruhám spagetti pánttal visszafogottan szexi.- Hát jól van. Hiányozni fogsz. - kezeim a nyaka köré fonom és újabb csókra hívom amit meg is kapok. - Jó éjt kicsim. - most először becéz és ez megmosolyogtat. Tetszik az ahogy haladunk a kapcsolatunkban és az ahogy bánik velem. - Jó éjt. - köszönök el tőle majd mosollyal az arcomon lépek el mellette és sétálok az épületbe majd a liftbe ahol a hátamat a falnak támasztom és mélyen felsóhajtok. A ma este is csodás volt hála Marconak. A liftből kiszállva lassan haladok a lakás irányába, miközben a hajamat kiengedem. A kulcsomat a helyére illesztem és belépek a sötét helységbe. Hangosan csukódik be az ajtó mögöttem én pedig beljebb lépek és a kanapéra dobom a táskám. Már éppen a villany kapcsoló felé nyúlnék amikor ismerős hang hasítja ketté a csendet. - Szia, szépségem. - hallom őt amelybe a szívem is beleremeg. Megmerevedek. Szinte a csendben hallani lehet a feszült lélegzetvételét, gyors szívdobbanását, ahogyan az enyémet is. A gombóc a torkomon ragad és a gyomrom is görcsös fájdalmat bocsájt ki a testemre. A csend fájdalmas egyveleget alkot a félelmemmel. Megmagyarázni ugyan nem tudom hogy mitől is félek pontosan hiszen tudom hogy Rafael hangját hallottam az imént, de nem tudom nem e képzelődtem csupán, vagy ha igaz is és valóban itt van akkor hogyan került ide. De ami még ennél is fontosabb...miért van itt?! Az agyam gyorsan pörög, próbálok körbe nézni a helységben hogy lássam őt de a hold gyér fénye nem sok lehetőséget kínál. - Nem is örülsz hogy itt vagyok? - szólal meg ismét ezúttal már közelebbről. A hangja mély, halk és teljesen nyugodt. Bármennyire is próbálkozom nem látom őt majd hirtelen megérzem egyik kezét a vállamon. Ahogy csupasz bőrömhöz ér, egész testemen végig szalad a bizsergés. Nem fordulok meg, semmit sem teszek, csupán várok türelmesen. - A hallgatásod azt jelenti hogy nem. - válaszolja meg a kérdését helyettem miközben a lehelete a tarkómat simogatja, melynek következtében lehunyom pilláimat. - Hogyan találtál meg? - kérdezem remegő hangon. - Tilda. - nevet fel halkan. - Már Rómában is ott voltam. - suttogja amitől még inkább félelem uralkodik el rajtam. - De...- ismét szóra nyitom a szám de félbeszakít. - Most én kérdezek. Miért? Miért tűntél el? - kérdezi és közben ujjaival a vállamat cirógatja. Piszkos játékot űz velem, még sem tudok kitérni előle. - Uralkodtál felettem. - alig hallom a saját hangom. - Irányítottál. - teszem hozzá. - Te pedig megcsaltál. - vág vissza, a szavai fájnak, még akkor is ha tudom valamennyire igazat kell neki adnom. - Én csak tovább léptem. - próbálok magamnak valami kifogást keresni. - Egy ilyen magamutogató senkivel? - a hangja dühösre vált és finoman megszorítja a vállam. - Marco jó ember. - rögtön az említett védelmére kelek. - Talán én nem vagyok jó ember? Nem vagyok elég jó neked? - kérdezi indulatosan miközben a ruhám egyik majd másik pántját is lesöpri a vállamról így a vörös anyag a földre esik, körbe ölelve a bokáimat. Nem szégyenkezem ahogy egy szál bugyiban és magassarkúban állok már csak a nappali közepén. Nem hagyhatom hogy megtörjön. - Nem illünk össze Rafael. Te is tudod. - halkan felelek a kérdésére. Szerelmes vagyok és most hogy itt van még inkább érzem hogy így van, de tudom hogy ebben az esetben az eszem mond igazat, Rafael nem hozzám való. - Szerintem pedig nagyon is. Mindened illik hozzám. - egyik keze végig siklik a gerincem vonalán. - Minden porcikád. - suttogja a fülembe miközben egészen közel lép hozzám, hátam a mellkasához simul míg a vándorló keze a derekamon pihen meg. - Rafael. - a hangom remeg, mert az érintése máris hatással van rám és az hogy nem látom őt csak érzem, még inkább fokozza bennem az iránta érzett vágyat. - Láttalak vele Rómában és ma este is. - leveszi rólam a kezét és ismét Marcoról kezd el beszélni. - Marco és én egy pár vagyunk. Ma mutattam be a szüleimnek. - úgy érzem ezt tudnia kell. - Lefeküdtél vele? - a kérdése villám csapásként ér. - Nem kell erre válaszolnom. - csóválom meg a fejem. - De válaszolni fogsz és őszintén. - keze megint a gerincemen simít végig azonban ezúttal felfelé halad és meg sem áll amíg a hajamba nem markol. Erősen tartja de nem fájóan. - Igen. - lehelem hang nélkül végül a válaszom. - Szóval vele nem volt túl gyors a tempó? Négy nap alatt elérte amit nekem egy hétbe tellett. - szemrehányóan beszél és megint igaza van. Annyira védtem a becsületem és állítottam magamról hogy nem vagyok könnyen kapható még is Rafael után Marcoval is megtettem. Ez az egy ami most szégyennel tölt el. 

- Mert ő az igazi. - jelentem ki határozottan. - Az igazi? - felnevet és elengedi a hajam. - Még is miben annyira jó hogy ő számodra az igazi? - derekam köré simul a karja és magához von, ezúttal már szorosan simul a hátam a mellkasához. - Törődik velem. - vonom meg a vállam. - Én is. - kontrázik rá Rafael. - Nem uralkodik felettem. - hozok fel egy újabb példát. - Úgy teszel mintha nem szeretted volna amikor uraltam a tested. - piszkos szavait a fülembe suttogja majd nedves csókot hint a nyakam bőrére. - Ő is tökéletesen uralja a testem. - próbálok neki visszavágni de hatástalan. - Azt kötve hiszem bébi. - mosolyát a bőrömön érzem ahogy a kezét is amit előre simít a hasamra majd lefelé halad vele, előről csúsztatja kezét a bugyimba és ahogy legérzékenyebb pontomhoz ér, teljesen elvesztem az eszem. - Rafael. - nyögöm a nevét. - Megbocsájtok mert még mindig az enyém vagy és ezt te is tudod. - hirtelen fordít magával szembe. - Én...nem. - hebegem még mindig a hatása alatt állva. - Mond ki hogy az enyém vagy Tilda nem azé a bohócé. Ismerhetsz már annyira hogy tudd, nem adom fel. Kellesz nekem. - tekintete végig szalad a hold fényben halványan megvillanó meztelen testemen majd a tekintetemet keresve néz rám. - Miért kellek neked? - csuklik el a hangom. - Megőrülök érted hát nem látod? Eljöttem érted ebbe az átkozott városba, végig néztem ahogy más férfi karjaiba olvadsz még is itt vagyok. - indulatosan beszél. - Ha  átadom neked magam mindent fel kell adnom ami eddig voltam. - halkan mondom és tudom hogy már elvesztem, abban a pillanatban amikor először hozzám ért, elnyert magának. - Akkor adj fel mindent egy szerelemért ami soha nem ér véget. - jelenti ki határozottan, a szavai meglepnek de reagálni nem tudok mert ajkai rabul ejtik az enyémeket. Hevesen, vadul csókol a szenvedélye pedig arról árulkodik hogy minden szava igaz volt. Kellek neki, ahogy ő is nekem. A szívem legyőzte az eszemet...és már nincs visszaút...