18. Rész: Just take the pain away

Zene: Harry Styles - Lights Up

~ Matilda James ~

Tegnap érkeztünk meg Rómába, ma pedig egész nap a reklám filmen dolgoztunk. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem vagyok fáradt még sem tudok aludni, egyrészt azért mert fél óra múlva találkozom Marcoval. Ez lesz a negyedik randink, ha az első közös ebédet is beleszámolom amit még Palermoban töltöttünk együtt. A másik nyomos oka annak hogy nem tudok aludni, az hogy képtelen vagyok kiverni a fejemből Rafaelt. Kétségem sem fér már hozzá hogy csupán másfél hét elegendő volt ahhoz hogy beleszeressek, ezt tagadni sem akarom már, hiszen ahhoz hogy el tudjam felejteni őt először el kell fogadnom hogy az életem rövid szakaszában igen is a része volt a mindennapjaimnak. Szerelmes lettem, de egy olyan férfiba aki bizonyos értelemben nem az akinek hittem. Rafael minden szempontból tökéletes, az egyetlen ami arra döntésre juttatott vele kapcsolatban hogy elhagyjam az nem más mint hogy maximálisan ő akarja irányítani az életem. És ez az ami miatt nem maradhattam vele és ami miatt nem is mehetek vissza hozzá. Túl közel engedtem magamhoz. Már az első alkalommal meg kellett volna neki mondanom, hogy hagyjon békén, az esélyt sem szabadott volna megadnom neki. De én hülye nem bírtam ellenállni annak a furcsa, erős és hihetetlenül magával ragadó kisugárzásának. Két mondatával el tudta velem hitetni, hogy amit csinálunk az helyes és hogy tényleg van esélyünk egy normális kapcsolatra. De ugyan, hogy lett volna?! Mi lett volna, ha tényleg összejövünk?! Ő nem volt hajlandó kompromisszumokra, így nekem kellett volna mindent feladni. A munkámat és az otthonomat is. Szeretem New Yorkot, az az otthonom és ott a családom is, még is hátat kellett volna fordítanom mindennek hogy Rafaelel lehessek. Ez pedig nekem túl nagy ár lett volna egy olyan kapcsolatért amiben nem lehetek szabad. Túlságosan nagy teret hagytam neki már így is, voltak boldog perceink együtt és nem hunyhatok szemet a tény felett sem hogy szerelmes lettem, de akkor is az a legjobb nekem ha távol maradok tőle. A gondolataim már kellően összezavarnak amikor feleszmélek hogy késésben vagyok. Marco már biztosan vár a szálloda előterében. Itt Rómában már én is abban a szállodában szálltam meg ahol a stáb többi tagja, így sietve hagyom el a szobám és a liftek felé veszem az irányt. Már izgatott vagyok a randi miatt, hiszen Marco csodálatos férfi, igazi álom, ha valaki akkor ő biztosan képes lesz elfelejtetni velem Rafaelt. - Tilda. - az aulába érve máris vakítóan fehér, tökéletes mosolyát pillantom meg a randi partneremnek. - Szia. - vidáman lépek elé és két puszival üdvözlöm. - Gyönyörű vagy ma is. - bókol ami jól esik. - Köszönöm, te sem panaszkodhatsz. - nézek végig rajta, laza mégis elegáns. - Arra gondoltam hogy mivel ilyen gyönyörű esténk van és Rómában vagyunk, sétálhatnánk és találomra beülhetnénk egy kellemes kis étterembe. - vázolja fel az ötletét miközben felém nyújtja egyik kezét. - Tudod amióta ismerlek, minden percben meglepsz hogy mennyire hasonlít a gondolkodásod az enyémre. - mosolygok rá ismét miközben a kezem a felém nyújtott kezébe csúsztatom. - Vagy csak tudom hogy mire vágysz. - suttogja a fülemhez hajolva. - Nem lepne meg ha így lenne, tekintve hogy most készülsz álmaim randijára vinni. - mondom teljesen komolyan. Mindig is vágytam egy romantikus sétára, este, Róma fényeiben. Marco pedig ezt megadja nekem. Ahogy kilépünk a szálloda bejáratán, máris az égre pillantok ahol már a csillagok fényesen ragyognak, még is kellemes az idő, nincs hideg aminek örülök. Kezem még mindig Marcoéban pihen, összefonja ujjainkat és mint egy igazi pár, úgy sétálunk az utcán ami még mindig élettel teli. Élvezem a vele töltött időt és szeretek vele beszélgetni, az idő pedig ilyenkor csak úgy repül. Egy órával később már egy meghitt étterem teraszán ülünk és várjuk a rendelésünk. - Holnap után már New York felé tartunk. - kezd újabb témába. - Igen. Ez a két hét szinte elrepült. - sóhajtok fel. - De már várom is hogy haza menjek, hiányzik a családom. - teszem hozzá mosolyogva. - Tudod Tilda, gondolkodtam. - Marco elkomolyodik és megfogja az asztalon pihenő kezem. - Igen? És min? - érdeklődök kedvesen. - Kettőnkön. - a szemembe néz, a lélegzetem pedig eláll. - Hallgatlak. - bíztatom, kíváncsivá tett és érdekel mi jár a fejében. - Az elmúlt három év alatt rengeteget dolgoztam és szinte egy percet sem töltöttem New Yorkban, de most megismertelek téged és bár még kezdetleges a kapcsolatunk, úgy érzem nem szalaszthatom el a lehetőségeimet. - lassan beszél és végig a szemembe néz. - Mit akarsz ezzel mondani? - mosolyodok el ismét. - Egy időre nem akarok több külföldi munkát vállalni. Te New Yorkban élsz és hivatalosan én is. A lehető legtöbb időt akarom veled tölteni. Persze csak ha neked sincs ellenedre hogy New Yorkban is folytassuk a kapcsolatunkat. - komolyan beszél, jól esik hogy már másodszor használja a kapcsolat szót a kettőnk helyzetére. Érzem hogy fontos neki az ami elkezdett alakulni közöttünk. - Örülnék neki. - felelem határozottan. Marco nem mond többet közelebb hajol és lágyan megcsókol, most először teszi ezt és én élvezem ajkai gyengéd simogatását amit viszonozok is. Úgy érzem vele egy egészséges kapcsolatot tudok kialakítani aminek akár még jövője is lehet. Ezek után a közös vacsora még romantikusabban telik és én boldog vagyok, a Marcoval töltött pillanatokban képes vagyok kitörölni Rafaelt a gondolataimból, a baj akkor van ha egyedül maradok, mert olyankor csak is Rafaelen jár az eszem. - Köszönöm a vacsorát. - nézek fel Marcora már a hotel előterében állva. 

Ez is vonzóvá teszi őt a számomra, hogy sokkal magasabb mint én a maga 190 centijével, míg én csak 168 magas vagyok. Bár e téren Rafael sem panaszkodhat hiszen ő pontosan olyan magas mint Marco. De nem akarom őket összehasonlítani, ki kell vernem Rafaelt a fejemből. - Én pedig azt hogy velem töltötted az estét. - lehajol és újabb csókra hívja ajkaimat. - Még nincs vége az estének. - szakadok el tőle hirtelen. - Ezt hogy érted? - mosolyodik el miközben egyik kezét a hátamra simítja. - Van kedved feljönni a szobámba? - kérdezem bizonytalanul. - Szívesen, de biztos vagy benne? Nem túl gyors ez neked? - kérdezi aggódva és ezzel meg is adja az utolsó lökést ahhoz hogy meghozzam a döntésem. Figyelmes és most is csak az számít neki hogy mi a jó nekem és hogy mit akarok én. Ő törődik velem és az érzéseimmel. Marco az a férfi akire szükségem van. - Még soha nem voltam ennyire biztos semmiben. - nézek a szemeibe miközben megfogom a kezét és máris a lift felé húzom magammal. - Tilda. - már a liftben állva szembe fordít magával. - Eddig sem bántam meg veled kapcsolatban semmit, ezt sem fogom. - mondom komolyan mielőtt még megszólalhatna, nem akarom hogy aggódjon amiatt hogy megbánom azt ami most történni fog közöttünk, mert tudom hogy nem fogom. És neki sem kell több szó, vágyakozva csókol újra és a célunkig meg sem állunk ami az én szobám...