17. Rész: I don't even know you anymore

Zene: Sam Smith - Too Good At Goodbyes

~ Matilda James ~

Rafael egy órája ment el és mostanra már hajnali fél egyet mutat az óra, én még sem tudok aludni. Felzaklatott a veszekedésünk, de leginkább a szavai amiket a fejemhez vágott. Valóban az lennék aminek nevezett? Próbálom magam meggyőzni arról hogy Rafael sem gondolta komolyan a sértéseit de lassan be kell látnom hogy ahogy viselkedtem vele szemben, teljes joggal volt kiakadva. Tegnap éjjel még vele voltam aztán másnap Marcoval szórakoztam és eltitkoltam Rafael elől az akt fotózást is. Akármennyire szeretnék nem találok mentséget magamnak, még azt sem hogy igazából Rafael és köztem nem volt kapcsolat, nem jártunk, csak egy futó kaland volt az itt töltött időm alatt. De talán ő többet gondolt bele ebbe az egészbe és talán már én is átléptem egy határt. Másfél hét alatt oly sok minden történt itt velem, csoda hogy még ésszerűen tudok gondolkodni. Érzek valamit Rafael iránt, ezt már nem akarom tagadni, de azt is tudom hogy nekünk nincs jövőnk, egyrészt mert én nem akarok Palermóban élni, ő pedig nem hajlandó New Yorkba jönni, másrészt pedig a jelleme néha elviselhetetlen. Annyira tökéletes férfi és udvarias is, de az hogy birtokolni akar mindent és mindenkit, ebbe beleértve engem is, egyszerűen kikészít. Ezért sem hagyhatom hogy ami kialakult közöttünk tovább folytatódjon. Nem lehetséges. És az iménti szavaival porig alázott, ha jogos volt ha nem, úgy érzem ezek után nem adhatok teret az iránta való érzéseimnek. Gondolataimból a telefonom csörgése zökkent ki, a mobilom kijelzőjén pedig Nigel neve villog. - Igen? - szólok bele zavartan és aggódva, fogalmam sincs miért hív hajnali egykor. - Nagy baj van Tilda. - sóhajt fel és a hangja kétségbeesett. - Történt valami? - feszülten túrok a hajamba. - Visszavonták a forgatási engedélyünket. Valami itteni üzletember tulajdonában van fél Palermo és neki nem tetszik hogy itt dolgozunk. - Nigel sietve beszél én azonban azonnal tudom hogy Rafael az aki mindezt elintézte. Hát ezért ment el olyan sietősen és azt mondta elintéz pár telefont. Tudhattam volna hogy mire készül. - Nevetséges hogy az éjszaka közepén közlik ezt velünk. - teszi hozzá ingerülten. - És most mi lesz? - kérdezem miközben magamban átkozom a napot amikor szóba álltam Rafaelel. Most ezzel a húzásával végleg leírta magát nálam. - Rómába megyünk, ott fejezzük be a munkát. - kapom meg a választ ami azért valamennyire jó hír, egyrészt mert mindig is szerettem volna látni Rómát, másrészt pedig így legalább távol lehetek Rafaeltől. - Mikor indulunk? - kezdek örülni a hírnek hogy elmehetek végre innen. - Azért hívtalak most, hogy össze tudnál e csomagolni fél óra alatt? Intéztem magángépet, tíz és fél óra alatt Rómában lennénk ami így is egy nap veszteség de legalább akkor holnap folytatni tudjuk a munkát. - Nigel kedvesen beszél velem, ezek szerint fogalma sincs arról hogy erről az egészről én tehetek. - Persze. Fél óra alatt simán elkészülök. - mondom komolyan. Még jó hogy nem pakoltam ki a dolgaimat teljesen. - És nem baj hogy az éjszaka közepén kell utaznunk? - Nigel újabb kérdést tesz fel. - Tudod hogy nem vagyok kényes tipus, ha ezt hozta az élet akkor ez van. - halványan elmosolyodok. - Tudom drágám, akkor fél óra múlva ott vagyunk érted. - elköszön és bontja a vonalat én pedig azonnal pakolni kezdek. Még most is alig tudom elhinni hogy Rafael képes volt ilyen messzire menni, tudja hogy mennyire fontos a karrierem még is próbált keresztbe tenni nekem. Fogalmam sincs mit hitt, hogy ha tönkre teszi a forgatást akkor én majd itt maradok?! Nevetséges ez az egész. Olyan gyorsan pakolok ahogy csak tudok. Nem foglalkozok most a hajtogatással, a ruháimat és a cipőket csak beszórom a két bőröndömbe és a fürdőszobát is kiürítem. Negyed óra alatt elkészülök és ahogy a két bőröndömmel az ajtóban megállok, a szobára vetek még egy utolsó pillantást. Olyan mintha itt sem jártam volna. Remélem hamar el tudom majd felejteni az itt töltött időt is, főleg ami Rafaelhez köt. Emlékezni sem akarok rá. A telefonom rezgése zökkent ki ismét a gondolataimból ezúttal azonban csak egy üzenetem érkezett, az is Rafaeltől. " Ma este már nem zavarlak, reggel találkozunk. " rövid és lényegre törő üzenet, akár azt is mondhatnám hogy utasítás. Csak megcsóválom a fejem, kíváncsi lennék az arcára amikor reggel nem talál itt. A bőröndjeimet megragadom és a lift felé indulok amibe beszállók és csak a földszinten szállok ki ahol végül a recepciós hölgyhöz lépek. - Jó estét. - köszönök. - Jó estét. - feleli de az arca meglepettséget tükröz azt hiszem az idő az ami megzavarta. Nem valószínű hogy megszokott itt hogy egy vendég az éjszaka közepén, bőröndökkel megpakolva hagyja el a hotelt. - Szeretnék kijelentkezni. - mondom kedvesen. - Két hétre van kifizetve a szállása. - feleli mosolyogva. - Igen, tudom. Úgy volt hogy a munkám addig itt tart, de sürgősen el kell utaznom. - magyarázkodok hogy minél előbb távozhassak. - Értem. Akkor máris kiállítom a szükséges papírokat. - bólint majd ahogy mondta is két példányos kijelentkező ívet tesz elém amit én alá is írok. - Rendben. Kész is vagyunk. Jó utat hölgyem. - köszön el. - Öhm. Elnézést még egy szóra. - újra megszólítom és ő megint nekem szenteli a figyelmét. - Szeretnék üzenetet hagyni Rafaelnek. Közeli barátom lett az itt töltött idő alatt. Ő a hotel tulajdonosa. - kiszépítem a valóságot, de nem érzem szükségét hogy mindenről tudjon. - Természetesen hölgyem. Írásban kíván üzenetet hagyni? - bájosan mosolyog. - Igen. - felelem határozottan. Egy pillanattal később pedig egy papír lapot, egy borítékot és egy tollat kapok tőle, én pedig írni kezdek. Nem tudom miért, de el kell búcsúznom tőle, nem miatta hanem magam miatt. 

" Sajnálom hogy köszönés nélkül megyek el, de úgy érzem hogy a legutóbbi találkozásunkkor mindent elmondtunk egymásnak. Gyönyörű pillanatokat köszönhetek neked és legalább annyi rosszat is, pedig az ismertségünk alig tartott tovább tíz napnál. Azt gondolod te vagy Palermo ura ami talán igaz is tekintve hogy meghiúsítottad az itteni munkámat, de elfelejtetted az aprócska tényt hogy felettem nem uralkodhatsz. Ég veled Rafael. 

Tilda "

Miután leírom a pár sort, a lapot összehajtom és a borítékba teszem. - Köszönöm a segítséget. - hálásan nyújtom át a recepciós hölgynek. - Nincs mit. - mosolyog még mindig. - Viszlát. - köszönök el végül és elindulok a kijárat felé ahol éppen Nigel száll ki egy kis furgonból. - Nem várattalak meg titeket ugye? - lépek ki a hotel bejáratán. - Ebben a pillanatban érkeztünk. - kapom meg a választ Nigeltől aki szemmel láthatóan már sokkal jobb passzban van. - Segítek a bőröndökkel. - Marco is kiszáll én pedig elmosolyodok. - Köszönöm. - engedem hogy a két bőröndömet bepakolja a furgonba majd mind beszállunk és elindulunk a repülőtér felé. - Csak nem lep meg hogy én is itt vagyok? - Marco hajol felém, mellette ülök így nem esik nehezére. - Nem dehogy. - csóválom a fejem. - Hiszen te is a stáb tagja vagy és nélküled nincs reklám. - nevetek fel. - Így igaz. - Nigel helyesel. - Örülök hogy végre elmegyünk innen. - sóhajtok fel miközben kinézek a furgon ablakán. - Nem szeretted ezt a helyet? - Marco érdeklődik figyelmesen. - Nem. Egyáltalán nem. - adom meg végül a választ majd elhallgatok és figyelem Palermo éjszakai fényeit. Nem szerettem de, hiányozni fog...