Epilógus

Zene: Faouzia & John Legend - Minefields 

~ Matilda James ~

Egy évvel később...

A nap erősen tűz és melegebb van mint eddig bármikor. Más helyzetben talán kellemetlenül érezném magam emiatt, de most inkább csak élvezem a napsütést, a nászutamat és azt hogy a következő két hét csak az egymém és Rafaelé. Tegnap volt az esküvőnk, ami ezúttal már normális körülmények között zajlott, a családjaink és barátaink részvételével Palermoban. Az esküvő után Rafael és én útnak indultunk egy hatalmas jahton hogy kettesben és persze a személyzettel járjuk a tengert és élvezzük a nászút adta lehetőségeinket. Ralphy már most hiányzik de tudom hogy a nővéremnél biztonságban lesz és jól fog szórakozni a nagynénjével. - Nem sokat bíztál a képzeletre. - Rafael foglal helyet a mellettem lévő napágyon miközben megjegyzést tesz a falatnyi bikinimre, ami valóban nem takar valami sokat. - Talán zavar? - fordulok felé miközben a napszemüvegem a fejem tetejére tolom. - Engem nem. - vigyorog pimaszul. Egy év telt el azóta hogy újra együtt vagyunk, az életünket pedig tegnap hivatalosan is egybekötöttük. Palermot is kezdem megszeretni amiben azt hiszem nagy szerepe van annak is hogy Ralphy egyszerűen imádja az új életünket. Szereti Palermot ami először meglepett hiszen élete első három évét nem ott töltötte, de aztán rájöttem hogy ez a láthatatlan szerelem a város iránt is egy örökség az apjától. Ahogy Rafael az apja emléke miatt szeret ott élni, úgy valószínüleg a mi fiúnk is emiatt érzi azt otthonának. - Boldog vagy? - kérdezi Rafael ezzel kiszakítva a gondolataimból. - Boldogabb már nem is lehetnék. - mosolyodom el majd felállok és az ölébe ülök vele szemben. - Úgy érzem most minden tökéletes. - teszem hozzá miközben két kezemmel átölelem a nyakát. - Én is így érzem. - ért egyet miközben lágyan cirógatja a két lábamat amik a két oldalán pihennek. - Két nap múlva kikötünk az egyik városban, ha van kedved kirándulhatunk egyet. - puha csókot hint alsó ajkamra. - Jól hangzik. De addig még van két nap. - hajolok újabb csókért hozzá. - Talán unatkozol? - incselkedik velem. - Kicsit. - húzom, persze nem gondolom komolyan amit mondok. - Mit szeretnél csinálni? - érdeklődik mintha nem tudná hogy mi lesz a válaszom. - Szeretkezni akarok veled. - suttogom ajkaira. Nem kéreti magát ahogy azt vártam is, a karjaiba von és velem együtt áll fel. - Gyere bébi. - csókol meg egy pillanatra majd elindul még mindig az ölében tartva, le a lépcsőn a kabinunk felé. 

Ujjai végigszaladnak a bőröm felületén, a gerincem mentén, egészen a takaró szatén anyaga alól kidomborodó popsimig, amire a tenyere rácsúszik és szemtelenül megmarkolja. Mocorogni kezdek, szempilláimat lassan rebegtetni kezdem. Ahogyan az ujjai a tincseimbe simulnak, kinyitom a szemeim és elmosolyodom. A szemeiben még mindig ott ég a tűz, amit én is érzek iránta minden pillanatban. Egyik kezem a mellkasára simul, érzem a szeretettel teli szíve dobogását, ami most is hevesen ver mint mindig ha rám néz és az a tekintet ami ennyire szerelmessé tett. Közelebb hajolok hozzá hogy édes csókot lopjak tőle, amit ő készséggel ad is, sőt szenvedélyesen el is mélyíti azt. Nyelvemmel végigszántok a puha alsó ajkán amire felnevet, de nem szól egy szót sem. Simogat, cirógat és arcát a nyakamba temeti ahol egy nagy lélegzettel magába szívja bőröm illatát. - Telhetetlen vagy? - kérdezem halkan. - Mindig. - nyögi a börömbe majd apró kis csókokat hint a nyakamra. - Szeretlek bébi. - felcsókolja magát egészen az ajkaimig. - Én is szeretlek Rafael. - vallom be, abban bízva hogy azt nem látja rajtam mennyire meghatott a szerelmi vallomása, annak ellenére is hogy már számtalanszor mondta hogy szeret, mindig jó érzés hallani és még jobb hogy érzem is, mert minden nap minden percében érezteti velem hogy valóban őszintén szeret és ennél nekem nem is kell több. Hirtelen, erősen von magához. Felül az ágyon és engem az ölébe ültet hogy vele szemben foglaljak helyet. Az ágyékán ülve érzem izgalmát. - Megőrülök érted Tilda, az eslő perctől kezdve. - hevesen csap le ajkaimra és birtoklóan csókol. Nem zavar hogy most ennyire indulatos, de nem értem mi ütött belé, ez kicsit aggaszt, de nem teszem szóvá mert csak élvezni akarom a vele töltött időt. - Szeretkezz velem. - egy mozdulattal tépi le rólam a felsőm és máris újra csókol. - Rafael. - szakadok el tőle egy pillanatra de nem hagy ismét szóhoz jutni, maga alá fordít és ajkaimat kíméletlenül falja, csókol és egyik keze már a bugyim szélével játszik. - Rafael. - tolom el magamtól halkan felnevetve, mert az igazság az hogy élvezem hogy ennyire oda van értem, és nem bír magával ha velem van. De most valahogy úgy érzem van valami ami miatt ilyen. Hosszú másodpercekig csak bámulunk egymás szemébe. - Mi ötütt beléd? - nézek rá kérdőn. - Gyereket akarok. - kertelés nélkül adja meg a választ. - Tessék? - nevetek fel. - Van gyerekünk. - emlékeztetem kedvesen. - Nagy családot szeretnék. Veled úgy érzem révbe értem. - mélyen a szemembe néz és én nem tudok neki ellenállni, nem is akarok. - Akkor legyen nagy családunk. - mosolyodok el és magamhoz vonom egy csókra, ezzel jelezve hogy én is arra vágyom amire ő. 

Rafael már türelmetlenül toporog az ajtó túloldalán, míg én ráérősen készülődök. Hajamat kivasaltam már és most a sminkemmel szórakozok, lassan már egy órája. Sehogyan sem akar a tusvonal sikerülni a jobb szemhéjamon. A balon tökéletesen sikerült meghúznom, de a másik, hatalmas, megoldhatatlan feladatnak bizonyul. Végül a pultra dobom a fekete festéket és lemosom a szemeimet, majd újra kezdem egy teljesen más koncepcióval. Amint a szemeim elkészülnek és elégedett is vagyok az eredménnyel hatalmas sóhaj szakad ki belőlem majd a parfümömből fújok magamra. - Bébi, elkésünk. - kopog be a ma este folyamán századszorra Rafael. - Kész vagyok, ne aggódj. - léptem ki és még fehérneműben sétálok a szekrényhez hogy végre a ruhámat is magamra vegyem. Érzem hogy tekintetét végigvontatja a testemen, amiből a vékony csipke fehérneműmnek köszönhetően sok mindenre szabad rálátása van. - Ne bámulj már. - nevetek fel miközben belebújok a vörös mini koktélruhámba. - Inkább húzd fel kérlek a cipzárt. - lépek elé és egy gyors csókot hintek ajkaira. - Máris, cica. - becézget és amint hátat fordítok neki eleget tesz a kérésemnek és felhúzza a cipzárt a ruhámon. - Gyönyörű vagy. - lágy csókot hint a szabadon maradt vállamra. - Köszönöm. - mosolyogva fordulok ismét felé. - Ez az este még a miénk, aztán haza megyünk. - nézek fel rá szerelmesen. - Akkor használjuk ki még a ma éjszakát. - csókolgatja ajkaimat. - És holnaptól elkezdjük a közös életünket, a fiúnkal. - teszi hozzá és a szemei boldogságtól csillognak. - És belevághatunk a családbővítésbe is. - kacsintok rá. - Szeretlek. - mosolyogva ölel magához. - Örökké. - egészítem ki a szavait és szerelmesen, boldogan csókolom meg, tudva hogy az életünk tökéletes és olyan közös jövő vár ránk amire mindig is vágytunk...

The End...