Egy hónappal később...
~ Matilda James ~
Egy hónap telt el azóta hogy Rafael megtudta hogy van egy fiúnk. Ez idő alatt minden úgy történt ahogy azt ő eltervezte. Vette egy lakást nem messze tőlünk és minden idejét Ralphyval tölti. A fiúnk hamar megszokta és tudja hogy ő az apukája. Örültem annak hogy hamar egymásra találtak, egyrészt mert Ralphynak szüksége van az apjára másrészt pedig sajnáltam Rafaelt, hiszen valóban mindent megtett azért hogy a fia mellett legyen. Bár a mi kapcsolatunk tönkre ment három évvel ezelőtt, apaként soha nem bukott meg a szememben. Most is mindig mindent elkövet hogy a fiúnk kedvében járjon és jó érzés kettejüket nézni tekintve hogy Ralphy kiköpött édesapja. Sötét haj, sötét szemek. Egy igazi kis szívtipró. - Megjöttem. - hallom meg Rafael hangját. - Oh! Nem tudtam hogy ma is jössz. - sietve megyek elé a nappaliba. - Minden nap jövök. - közönbösen emlékeztet. Máig nem bocsájtott meg nekem és ezt minden nap érezteti is velem. Az én szerelmes szívem pedig egyre nehezebben viseli a gyűlöletet a tekintetében amikor rám néz. - Ralpy nincs itthon. - közlöm végül halkan. - Hol van? - érdeklődik kíváncsian. - Maggie elvitte kicsit mert ma dolgoznom kell néhány terven. Itthoni munka csak Ralphy mellett nem nagyon tudnék oda figyelni. - magyarázkodok. - Én is vigyázhattam volna rá. - Rafael emlékeztet. - Tudom, de Maggie már rég volt vele. - próbálom megértetni Rafaelel hogy a családom többi tagja is igényt tart a fiúnk társaságára. - Oké, mindegy. Akkor holnap. - elindul hogy távozik és én mélyen legbelül újra és újra összetörök. Könnyes szemekkel nézek utána, de az ajtóban megáll és visszafordul. Szóra nyitja a száját de elakad a lélegzete is amikor észleli hogy sírok. - Mi a baj? - kérdezi végül. Nem tudom hogyan közöljem vele hogy mennyire megvisel az hogy minden nap itt van és látom őt. - Semmi. - rázom meg a fejem, próbálok nem szét esni előtte. - Akkor miért sírsz? - vissza sétál hozzám és megáll előttem. - Ne csinálj úgy mintha valóban érdekelne. - nézek fel rá. - Ha nem érdekelne nem kérdezném. - szigorú tekintettel méreget. - Miattad sírok Rafael. - fakadok ki és zokogva lökök rajta egyet, nem erősen csak hogy érezze a dühöm. - Nem tettem semmit. - védekezik azonnal. - Éppen elég a közömbösséged, az elutasításod, a gyűlöleted. - emelem meg a hangom, nem tudom tovább magamban tartani amit érzek. - Álljunk meg egy szóra. - int csendre hogy figyeljek rá. - A közömbösségem? Milyen értelemben vagyok közömbös? Elutasítalak? Még is mikor utasítottalak el? És gyűlölet? Miről beszélsz Tilda? Igen dühös vagyok rád azt hiszem jogosan, de nem gyűlöllek. - hitetlenkedve néz rám. - Nem szeretsz. - suttogom szinte hang nélkül. Mint aki megőrült hiszen hogyan is követelhetném azt tőle hogy szeressen, mikor három éve én hagytam el őt. - Tessék? - először felnevet aztán amikor felfogja hogy komolyan beszélek őszinte meglepettség látszik rajta. - Komolyan beszélsz? - kérdezi gyanakvóan. - Rafael én soha nem szüntelek meg szeretni. Nem tudom elviselni hogy itt vagy, de nem kellek neked. Szánalmas vagyok tudom de belehalok hogy nem érsz hozzám. - a szavaim csak úgy száguldanak ki belőlem. - Nem sejtettem hogy vágysz a közeledésemre. - vallja be. - Pedig nagyon is. Tudom hogy három éve mi történt és tudom hogy ez az idő nagyon sok, de én azóta is csak a tiéd vagyok. - szinte esdeklem előtte. A női társaimra szégyent hozva könyörgök egy férfi figyelméért, de nem érdekel mert a szívem diktálja hogy mit tegyek és most ezt kell tennem. Az általam szeretett férfit vissza kell szereznem. Rafael az egyetlen aki kell nekem és ő az akié lenni akarok halálom percéig. - Tilda én nem tudom mit mondjak. - csóválja a fejét. - Te is tudod hogy a mi szerelmünk különleges volt. - próbálkozok tovább. - De elhagytál. - feleli. Tudom hogy akkor megbántottam, de csak mert ő is így tett velem. Szerelmes voltam amikor eljöttem és szerelmes vagyok most is. - Nem ok nélkül jöttem el. Elviselhetetlen voltál. Átvertél és hónapokig azt hazudtad hogy rajtad kívül senkim sincs. - sorolom mind azt amit ellenem tett. - A végére már szinte rettegtem tőled Rafael. - vallom be. - Sajnálom Tilda. - Rafael nagyot sóhajt. Látom a szemében hogy mennyire megbánta mindazt amit tett három évvel ezelőtt. - Csak nem akartalak elveszíteni. - teszi hozzá halkan. - Pont emiatt veszítettél el. - suttogom és teszek egy lépést felé. - De most ismét itt vagyunk és talán, újra kezdhetnénk. - ajánlom fel. - Egy család lehetnénk a fiúnkal. - ajánlom fel. - Te is tudod hogy ez nem működne már. - adja meg a választ ami egyszerre fáj és döbbent meg. - Miért nem? - kérdezem remegő hangon. Nem voltam felkészülve egy ilyan beszélgetésre, arra pedig főleg nem hogy Rafael egyszerűen elutasít. Régen bolondult értem és mindent megtett azért hogy az övé legyek, de most, most csak úgy lemond rólam...rólunk. - Vissza megyek Palermoba. Ott van az otthonom. Neked itt az életed, a munkád. - mondja lágy hangon. Érzem rajta hogy ő is azt akarja amit én, de ő nem mond le Palermóról, és tudja hogy én nem akarok oda vissza menni. - És mi lesz Ralphyval? - kérdezem zavartan. - Sűrűn látogatom majd, ígérem. - bólogat, ezzel megerősítve a szavait. Tudom hogy így lesz mert a fiúnk lett a mindene, ami miatt még jobban szeretem ezt a férfit.
- És ha nagyobb lesz ő is eljöhetne hozzám. Szeretném ha ismerné a hazámat. - teszi hozzá. - Persze. - nyögök ki csupán ennyit. Nem tudok többet mondani, mert csak most kezdem lassan felfogni, hogy Rafael és köztem már valóban nem lesz semmi. Az egyetlen dolog ami összeköt minket az a kisfiúnk. - Azt hiszem jobb ha megyek. - néz rám ismét. - Szia, Tilda. - hátat fordít és elindul a kijárat felé. Próbálom visszatartani a könnyeimet legalább amíg elmegy, de képtelen vagyok rá. Zokogás rázza meg egész testemet. Nem tudok róla lemondani, de ő oly könnyen megtette, talán ez fáj a legjobban. - Szeretlek Rafael. - csúszik ki a számon szinte némán de ő mégis meghallja és ismét visszafordul, ezúttal azonban már nem áll meg, sietve szeli át a kettőnk közötti távolságot és ajkait az ajkaimra nyomja. A mögöttünk levő asztalról leseper mindent egy mozdulattal, és nekitol teljesen. - Egy percig se gondold hogy én nem szeretlek. - suttogja a számba a szavakat. - Akkor ne hagyj el. - kérlelem ismét. - Gyertek velem Palermoba. - kéri ezúttal ő, a fiúnkra is utalva. Tudom hogy az apja emléke miatt képtelen elszakadni Palermoról, engem viszont ide köt minden. Ismét mondjak le mindenről, azért hogy vele legyek?! - A világ végére is veled megyek. - mondom ki végül. Egy életünk van, és hülye lennék ha ezt az egy életet nem azzal a férfival tölteném akit szeretek. Örök boldogtalanságra ítélném magam ha nem mennék vele. - Ez azt jelenti hogy...- mosolyog már boldogan. - Hogy veled megyünk. - bólintok és ő ismét forró csókot hint ajkaimra. Nyelve az enyémet simogatja, a keze mindenhol ott van és simogat. Hiányzott már az érintése, mint szomjazónak a víz. - Szeretlek. - mondom ki ismét. - Te vagy az életem. - feleli és engem újra átjár a boldogság. Most már talán örökre...
Sziaaa
VálaszTörlésAtya ég! Hááát újraaaa itt vaaaagy! Imádom amikor írsz és mindig anyira várom az új részeket, de őszintén szólva ez az egy év azért sok volt :D Persze megértem hogy miért hagytad abba és itt van ez a fránya vírus is. De most örülök hogy megint lesz mit olvasnom tőled. Ez a történet ugyan véget ér, de kezdetét veszi egy új. A kíváncsiságom határtalan. Nagyon várom...♥.♥.♥...
Szia
VálaszTörlésBoldog emberré tettél drága! Egy éve várom a folytatást, elég izgalmas résznél hagytad abba az írást és nem tudtam hogy most akkor mi is lesz Rafael és Tilda között, de most újra itt vagy, írsz és én ennek szívből örülök. Sajnálom hogy vége lesz ennek a sztorinak, de várom a befejezést és persze az új blogodat is követni fogom. Tényleg örülök hogy folytatod az írást. Sok csók neked. :)
Hello
VálaszTörlésMikor Care mondta hogy befejezed ezt a blogodat is és lesz egy új is, nem akartam elhinni, de szívből örülök. Tilda és Rafael története mindig is nagy kedvencem volt és már alig várom hogy lássam mi lesz a vége az ő történetüknek. Ez a rész már azért árulkodó volt, bízom benne hogy boldog életük lesz egy családként. Nagyon várom az epilógust. Csak így tovább ;)
Hali :)
VálaszTörlésHűha. Tilda és Rafael újra együtt, na végre. Már vártam nagyon hogy ez megtörténjen. Ők ketten annyira összeillenek a sok nehézség ellenére is, és persze ott van a kisfiúk aki mégjobban összeköti őket. Nagyon izgatott vagyok, várom hogy olvassam a befejezést, kíváncsi vagyok milyen sorsot szánsz nekik. Na és persze ott lesz még az új blogod is, amit szintén olvasni fogok az tuti. És ha nem is azonnal de a kommentek sem maradnak majd el részemről, ígérem. Siess a következővel. Ezer millió puszi :)
Puszedli :D
VálaszTörlésMég most is alig hiszem el hogy majdnem egy év után ez a blogod is megkapja a befejezést. Már csak az epilógus van vissza, de most így a negyvenedik rész után úgy érzem megnyugodhatok mert happy end lesz a vége, csak ne érjen kellemetlen meglepi az utolsó részben :D Szóval ha nem lenne egyértelmű imádtam ezt a részt is, örülök hogy Tilda és Rafael kibékült és közös jövőt terveznek. Várom a befejezőt. Pusy :)
Szió :)
VálaszTörlésÚgy örülök annak hogy Tilda visszahódította Rafaelt és hogy még mindig szeretik egymást. Olyan szépek együtt főleg Ralphyval együtt. Örülök annak is hogy megkapják a méltó befejezést, aztán kezdetét veheti az új történet amit már szintén nagyon várok. Siess velük! xoxo
Szióka...
VálaszTörlésJók a képek, jó a zene és jó a történet. Ezt nevezem én a nagy visszatérésnek. Csatlakozom az előttem szólókhoz, örülök hogy újra írsz. Ez a történet is megkapja a méltó befejezést amire már kíváncsi is vagyok. Aztán a lezárás után kezdetét veheti az új történet. Régen olvastam már blogot, konkrétan azóta nem amióta te nem írtál, de most várom hogy újra legyen mit olvasgatnom. Imádás...!