26. Rész: Memories

Zene: Maroon 5 - Memories

~ Matilda James ~

Nagyokat pislogok ahogy próbálom kinyitni a szemeimet, de csak nehezen sikerül. A látásom homályos, így nem is érzékelem elsőre hogy hol is vagyok pontosan. A fejem és a bordáim sajognak a fájdalomtól. Érzem hogy az arcbőröm húzódik a szám pedig szokatlanul meg van duzzadva, ahogy megérintem az ajkaimat felszisszenek. Az ujjbegyemmel is jól érzékelem hogy fel van szakadva. Kezemet visszaejtem a hófehér takaróra és ekkor veszem észre a kezemből kiálló tűt. - Jó napot Ms. James. - egy kedves hang üti meg a fülem. A fiatal nőre pillantok aki az ajtóban áll és egy kórlapot szorongat a kezében, az én kórlapomat. - Dr. Stone perceken belül itt lesz. - közli és én csak tippelni tudok, hogy talán egy orvosról beszél, mert eddig az egyetlen amire rá tudtam jönni az az, hogy kórházban vagyok. Amikor a nővér magamra hagy, kihasználom a helyzetet és próbálom felmérni a szoba minden apró részletét ahol vagyok, de nem maradok sokáig egyedül. - Jó napot kisasszony. - lép be egy magas férfi a szobába. - Dr. Stone vagyok. - mutatkozik be kedvesen. - Én vagyok a kezelőorvosa. - teszi hozzá. - Tudja mi történt magával? - kérdezi miközben egy toll nagyságú kis lámpával a szemembe világít. Próbálok választ találni az elmémben a kérdésre de nem megy, így csak nemlegesen megrázom a fejem. - A nevére emlékszik? - újabb kérdést kapok amire szintén nem tudom a választ, viszont az imént a nővér a nevemen szólított így ezt az információt felhasználva adok választ az orvosomnak. - Ms. James. - suttogom halkan mire Dr. Stone elmosolyodik. - Mi a keresztneve? - néz rám és türelmesen vár. - Azt...azt nem tudom. - csóválom meg ismét a fejem. - Sajnálom. - szégyenlem magam és közben félek is. Azt sem tudom ki vagyok én. - Semmi baj. Pár perc múlva elvégzünk néhány vizsgálatot és okosabbak leszünk. - bíztat kedvesen ami jól esik és kicsit meg is nyugtat a tudat hogy remek kezekben vagyok. - Mi történt velem? - teszek fel ezúttal én egy kérdést. - Autóbalesete volt. - közli majd magamra is hagy a gondolataimmal. A homlokom ráncba szalad és próbálok emlékezni, de hiába. Nem emlékszem sem arra hogy én ki vagyok, sem arra ami történt. Az ablak felé fordítom az arcom és látom hogy az imént gyülekező esőfelhők mostanra már felszakadtak és az esőcseppek egymást követik az üveg felszínén. - Ms. James. - a már általam ismert nővér sétál be újra a szobámba ezúttal egy tolószékkel. - Dr. Stone várja önt a vizsgálóban. - mondja kedvesen. Segít felkelni az ágyból ami nehezen megy, mert ahogy lábra állok éles fájdalom nyilal a testembe, főleg a bordáim közé. Beleülök a tolószékbe és a nővér kigurít a folyosóra. - Tilda. - szólít meg egy sötét hajú, magas férfi. - Ismerem önt? - kérdezem zavartan. - Tessék? - döbbenet ül ki az arcára és egy percig nem találja a hangját. - Rafael vagyok. - mondja végül halkan. - Sajnálom, nem ismerem önt. - csóválom a fejem majd kétségbeesetten pillantok a nővérre. - Kérem uram. - szólítja meg ezúttal ő a férfit. - Ms. Jamesnek vizsgálatokra kell mennie. Később Dr. Stone tudja önt informálni a részletekről. - kikerüli a férfit és tovább tol engem egy másik helyiségbe ahol hosszadalmas vizsgálatoknak tesznek ki, míg én tudatlanul fekszem és tűröm...

Fekszem az ágyon és csendben figyelem a nővéreket akik felváltva ki és be sétálnak a kórterembe. A vizsgálatokon túl vagyok és már csak az eredményekre várok amiket Dr. Stone fog elhozni nekem. A szobám még mindig magányos, ahogy az elmém is ugyanolyan sötét mint amikor magamhoz tértem. Egyetlen emléket sem tudok felidézni az életemről. Fogalmam sincs hogy ki vagyok, csak a nevemet tudom de azt is csak azért mert az orvosom közölte velem. Fusztrál és elkeserít a helyzetem. - Tilda. - a figyelmemet egy a szobámba lépő alak vonja magára és ahogy rá pillantok felismerem hogy korábban ő állított meg a folyosón. - Miért van itt megint? - kérdezem zavartan. - Mert itt a helyem. - idegesen túr a hajába. - Nem ismerem önt. - ellenkezek és amikor megfogná a kezem én elhúzom azt. - De ismersz. - emeli meg a hangját. - Vagyis...- elhalkul amikor észleli hogy mennyire zavart és elveszett vagyok ebben a helyzetben. - Ismertél. - fejezi be végül a mondatot. Mielőtt azonban bármit mondhatnék Dr. Stone csatlakozik hozzánk. - Megvannak az eredmények. - jelenti ki határozottan. - Mondja már! - parancsol rá a számomra ismeretlen látogatóm. - Az eredmények között vannak jók illetve rosszak is. - sóhajt fel az orvos de nem habozik, azonnal folytatja a mondandóját. - Amnéziája van. Sajnos ezt a fajta emlékezet vesztést mi nem tudjuk gyógyítani. Esély van rá hogy egy nap visszatérnek az emlékei de az is lehet hogy soha. A jó hír az hogy az egyéb sérülései szépen gyógyulnak és ha így folytatja holnap után haza is mehet. - Dr. Stone szavai lesokkolnak és hirtelen nem is tudom mit kellene most erre mondanom. Csak egyetlen kérdés merül fel bennem. - Haza? Azt sem tudom hol van az én otthonom. - suttogom tanácstalanul. - A menyasszonyom vagy Tilda. Mellettem van az otthonod. - az ismeretlen férfi akinek Rafael a neve újabb információval sokkol le. - Mi egy pár vagyunk? - döbbenten nézek fel rá. - Igen és a birtokomon élsz, velem. - meséli de még így sem rémlik semmi abból amit mond. - Magukra hagyom önöket, később még visszajövök. - Dr. Stone távozik de én csak Rafaelt figyelem. - Ne haragudj hogy nem emlékszem rád. - sírok fel és a szégyenérzetem még inkább elhatalmasodik rajtam. El sem tudom képzelni mit érezhet ez a férfi most ebben a helyzetben. Elmondása szerint együtt vagyunk és ha a menyasszonya vagyok az azt jelenti hogy a kapcsolatunk nagyon szoros, biztosan nagy szerelem volt a miénk amire én egyáltalán nem emlékszem. Nehéz időszak köszönt most ránk és én elveszett vagyok, nincs semmi amiben biztos lehetek...