25. Rész: My soul is dying

Zene: Toni Braxton - Un-Break My Heart

~ Matilda James ~

Semmi kedvem nem volt tovább nézni ahogy Rafael és Gianna egymással enyeleg. Egyszerűen felfordult a gyomrom ahogy figyeltem a táncukat és azt ahogy Gianna jól szórakozik hála Rafaelnek. Vak lennék ha nem ismerném el hogy Gianna mennyire gyönyörű nő, igazi olasz bombázó, hibátlan bőr, tökéletes alak és gyönyörű, bájos mosoly. A nyomába sem érek. Szinte dühöngve lépek be a hálóba ahol ledobom magamról a ma este viselt ruhámat és a cipőimet is lerúgom magamról. Az udvarról felszűrődik a zene, azt hallgatom miközben besétálok a fürdőbe és a tusoló alá állok. Nem akarok sokat időzni, de azért alaposan megmosakszom és a hajamat is átöblítem, megszabadítva a kevés hajlakktól ami eddig egyben tartotta a frizurámat. Amikor minden esti rutinommal végzek, felveszem az egyik lenge hálóingemet, de tudom hogy még nem fogok tudni aludni, ezért a köntöst is magamra kapom majd a hatalmas ágyra mászok és az éjjeliszekrényemről magamhoz veszem a könyvem. Próbálok olvasni, elmerülni a könyv történetének tengerében, de nem megy. Egy részt a még mindig beszűrődő zene miatt, másrészt Rafael és Gianna párosa miatt. Nem tudom kiverni a fejemből azt hogy ők ketten házasok voltak és a válásuk után is tartják a kapcsolatot. Igen, féltékeny vagyok, de azt hiszem minden okom és jogom is meg van ahhoz hogy így érezzek. Rafael soha nem említette nekem hogy valaha nős volt, Gianna létezéséről még csak nem is tudtam. A gondolataim teljesen rabul ejtenek és egymás után ötlenek fel bennem rosszabbnál, rosszabb téveszmék, aztán hallom hogy a vendégsereg hangosan búcsúztatja Pennyt és Dominicot, nyílván most indulnak a nászútjukra. Sajnálom hogy én nem maradtam velük a búcsúig, de tudom hogy megértik miért is léptem le olyan hamar. Miután az ifjú pár távozik, nem kell sok idő és hallom hogy a vendégek is szépen lassan elhagyják a birtokot. Már este tizenegy óra van, de ahogy kiürül a ház és az udvar, Rafael továbbra sem hallat magáról. Újabb egy óra telik el mire éjfélt üt az óra, még mindig csak az ágyon ülök, képtelen vagyok aludni. - Hát itt vagy. - Rafael dühösen ront be a szobába. - Egy órája kereslek. - teszi hozzá indulatosan. - Komolyan? Egy órája? - gúnyosan pillantok rá. - Már három órája itt vagyok fent. - közlöm vele az igazságot ami látszólag meglepi, vagyis valóban észre sem vette amikor feljöttem. - De nyílván a feleséged túlságosan jó társaság volt számodra ahhoz hogy rólam meg is feledkeztél. - mondom feszülten. - Gianna már nem a feleségem. - sóhajt fel, de a szemei továbbra is arról árulkodnak hogy dühös. - De az volt. - kiáltok fel hirtelen. - És nem mondtad el. - úgy ugrok fel az ágyból mint akit puskából lőttek ki. - Rohadtul nem tudod nekem megmagyarázni hogy ma este miért vele voltál végig ahelyett hogy mellettem lettél volna. - annyi indulat van bennem hogy csodának számít hogy még nem robbantam fel. - Nem is tartozom magyarázattal. - vonja meg a vállát miközben közönyösen kioldja a nyakkendőjét. - Tudod mit? - megsemmisülve állok meg előtte. - Átadom a helyem neki. Itt a hálószobád is ezt is vele oszd meg, ne velem. - a szekrényhez lépek ahonnan elkezdem kiszórni a ruháimat. - Nevetséges vagy. - nevet rajtam, valóban kigúnyol és semmibe veszi azt a fájdalmat amit ő okozott nekem ma este. - Szerencsére ez már nem a te problémád. - rántom meg a vállam miközben ledobom magamról a hálóingem és gyors mozdulatokkal bújok bele egy krém színű, csíkos felsőbe és egy hozzá illő fehér rövid nadrágba. Nem akarok itt maradni, de azt is tudom hogy nincs időm most minden holmimat összepakolni, ezért csak egy kis táskát veszek a kezembe amibe beledobom a telefonom, a pénztárcám és a kocsi kulcsom. Két hete kaptam Rafaeltől egy BMW 430i Cabriot, vörös színben, amit ezek után vissza is fogok neki adni, de most nincs időm taxit hívni, ezért úgy tervezem hogy ezzel megyek be a városba ahol az éjszakát egy szállodában töltöm és majd holnap visszajövök a cuccaimért hogy végleg itt hagyjam Rafaelt. - Ég veled Rafael. Holnap elviszem a holmimat. - kikerülöm őt és a hálószoba ajtó felé indulok de kilépni azon már nem tudok, mert Rafael erősen megragadja a kezem és visszaránt maga elé. - Nem fogsz itt hagyni, főleg nem az éjszaka közepén. - parancsol rám határozottan. - Csak átadom a helyem Giannanak. - nézek vele farkaszemet. - Fogd be a szád és ne idegesíts fel még ennél is jobban. - szinte szikrákat szór a tekintete ahogy rám néz. - Nem tűröm el hogy hülyének nézz. - jelentem ki végig állva a tekintetét. - Pedig most hülye vagy. Egy hisztis, hülye...r...- kezd bele de a legsértőbb szavát végül nem mondja ki. - Hogy mondod? - döbbenten meredek rá. - Tilda! - kiált fel. - Kezd elfogyni a türelmem. Hosszú és fárasztó volt ez a nap, aludni akarok. - elengedi a kezem és megválik a zakójától majd az ingét is kigombolja. Azt hiszi hogy a fenyegető stílusával megállított és én hagyom ebben a hitben.

- Megyek zuhanyozni. - pillant még egyszer rám majd besétál a fürdőbe, én pedig nem habozok. Kihasználva hogy ő a tus alatt van, kiosonok a szobából majd rohamos léptekkel szaladok le a lépcsőn egyenesen a garázsba ahol beszállok a kocsiba és már indítom is. Szerencsére ez a kocsi nem csak szép de erős és gyors is, így hamar ki tudok hajtani vele az udvarra onnan pedig az útra. Tudom hogy Rafael keresni fog, ismerem már annyira hogy ezt tudjam ahogy azt is hogy ezzel a húzásommal nagyon feldühítem őt, de nem érdekel, nem foglalkozok a következményekkel mert azt akarom hogy tudja mennyire fájt őt Giannaval látni ma este, arról nem is beszélve hogy elhallgatta előlem azt hogy nős volt és hogy Gianna azóta is az üzlettársa. Abba meg már bele sem merek gondolni hogy ha ennyire jóban vannak akkor mi lehet még közöttük munka kapcsolaton kívül. De ha Rafaelnek ő kell, akkor engem miért csábított ide? Miért hitette el velem hogy van közös jövőnk? És miért mondta hogy szeret ha nem igaz? A város felé vezető úton már a sírás kerít hatalmába és a könnyeim egyszerűen elvakítanak. Nem látom rendesen az utat és annyira dühös és feszült vagyok hogy azt sem érzékelem mennyire gyorsan veszem be a kanyarokat. A figyelmetlenségem miatt pedig a velem szembe jövő autót is csak túl későn veszem észre és ahogy elrántom a kormányt, lesodródok az útról. Érzem az ütéseket amik az oldalamat és a testem minden részét érik miközben az autó többször is megpördül a tengelye körül aztán megállít egy fa, de az érzékeim elhagynak....minden elsötétül körülöttem...